Sok kutatás szerint hatékonyabb a home office, a mnkahelyi csoportok mégis megsínylik

Nagy ára lehet az eredményes otthoni munkavégzésnek: megbillenhet a munka és a magánélet egyensúlya, elfáradhat, széteshet a munkahelyi csapatok működése – írja a Világgazdaság. A járványidőszakhoz hasonlóan a home office-t is több hullám jellemzi. Az első hullámban sok vezetőnek amiatt voltak félelmei, hogy mennyire lehet hatékony a távmunka, és hogyan ellenőrizhetők a kollégák – ismertette a…

Két éve nem változtatja meg a kormányoldal a rokkantnyugdíjasokat sújtó alkotmányellenes rendelkezést

Az Orbán-kormány, pontosabban a kormánypárti többségű parlament átalakította a rokkantnyugdíjak szabályait is, ennek keretében úgy változtatták meg a rendelkezéseket, hogy a rokkantak számára nyugdíjuk helyett 2012 óta rokkantsági ellátást állapítottak meg, majd az ellátás felülvizsgálata nyomán az egészségi állapotukat – nem a tényleges testi helyzetük, hanem a megváltozott jogszabályi környezet miatt – javulónak minősítették, így…

Sajtótájékoztató miatt indított eljárást a rendőrség a szakszervezeti vezető ellen

A Magyar Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint megsértette a munkavállalók jogait a cserkeszőlői fürdő, ezért tartottak a helyszínen szabadtéri sajtótájékoztatót február végén. Boros Péternének most a járványügyi szabályok megsértése miatt kell felelnie. A hang.hu írása. Korábban a Mérce számolt be részletesen az önkormányzati fenntartású fürdőben uralkodó helyzetről: a fürdő dolgozói több ponton sérelmezték azt, ahogy a munkáltató…

Nemek közti egyenlőség a munkahelyen: jól haladunk, de van hová fejlődni

A technológiai területen dolgozó nők több mint fele (56 százaléka) úgy látja, hogy az elmúlt két évben javult a helyzet a nemek közötti egyenlőség terén a munkahelyükön – írja a Világgazdaság. További 70 százalékuk úgy véli, hogy nem a nemüket, hanem a készségeiket és a tapasztalataikat vették figyelembe, amikor első munkakörükre pályáztak az IT vagy a…

A veszélyhelyzet meghosszabbításával újabb három hónapig marad a távmunka egyszerűbb alkalmazása is

A korábbi 250 ezerhez tavaly decemberben már több mint 400 ezren dolgoztak így. A Népszava cikke. „Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók” – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint közölte, hogy…

Kevesebb munka több perrel jár

A munkanélküliség emelkedése magával vonzza a munkaügyi peres eljárások számának a növekedését is – írja a boon.hu.  A munkaügyi perek meghatározó részében merülnek föl a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos problémák, mások mellett a felmondás jogszerűségét vitató kérdések, különösen most, mintegy a járványhelyzet gazdasági következményeként. Az utóbbi időszakra jellemző bírósági ügyek mellett általánosak a munkabérrel, illetve a munkavégzéshez…

Lehet-e szóban munkaszerződést kötni?

A munkaszerződés alakiságával kapcsolatban egyértelműnek tűnik az írásbeli forma követelménye, mondván, vannak kötelező tartalmi elemek, amelyekben a feleknek mindenképpen meg kell állapodnia, így észszerű mindezt leírni is, ezzel megkönnyítve a későbbiekben a bizonyíthatóságot. Kérdés azonban, hogy mi történik, ha a felek nem foglalták írásba a munkaszerződést: érvényes, vagy az írásbeliség hiány miatt érvénytelenné válik? Az ado.hu…

MASZSZ: A miniszterelnök figyelmébe ajánljuk

Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a legújabb videójában fergeteges gazdasági növekedést jósolt Varga Mihály pénzügyminiszter figyelmébe is ajánlja a Magyar Szakszervezeti Szövetség a méltányos minimálbérekért és a kollektív tárgyalási rendszer javításáért – is – indított nemzetközi kampányt, amelyhez a MASZSZ is csatlakozott. Az EU-s tagállamokban a munkavállalók legalább 70 százalékára érvényes munkahelyi kollektív szerződés az elvárás, Magyarországon…

Kényszermunka, környezetszennyezés: bíróság előtt fognak felelni a divatcégek?

Törvényben igyekszik elejét venni a német kormány annak, hogy a világ másik végéről származó termékek gyártásához a kényszermunka vagy a környezetvédelmi normák megsértése kötődjön. A probléma nem új: az európai divatmárkák előszeretettel szervezik ki a gyártást olyan országokba, ahol lazábbak a környezetvédelemre vonatkozó szabályozások, olcsó és kizsákmányolható a munkaerő. Ennek vélhetően akkor lehet csak vége,…

Nagyobb munkaügyi bírságot bukhatnak januártól a visszaesők

Azok a cégek, akik az elmúlt három évben már hibáztak, a korábbinál jóval tetemesebb büntetésre számíthatnak – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Januártól jelentősen megváltoztak a munkaügyi bírságok kiszabása kapcsán alkalmazandó mérlegelési szempontok, miután módosítottak a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény vonatkozó pontjain – mutat rá az act Bán és…