A titkos bejelentést kötelező kivizsgálni – A MASZSZ tájékoztatója a munkahelyi panaszkezelési törvényről

A munkahelyi belső visszaéléseket jelentőt névtelenség és védelem illeti meg, a munkáltatónak viszont kötelessége minden bejelentést kivizsgálni. A munkáltatókra vonatkozó újabb kötelezettséget, a belső bejelentési rendszer létrehozását az Európai Uniós úgynevezett Whistleblowing (vészharangot megkongató) irányelv alapján a magyar jogrendben is meghonosított új panaszkezelési törvény írja elő. A Magyar Szakszervezeti Szövetség által készített értelmező összeállítás szövegének…

Létezik gyógyír a munkaerőhiány kezelésére

– de ennek aligha örülnek a cégek – állítja a napi.hu cikkében.  A dolgozók megtartásáért élethalál harcot vívnak a munkáltatók, és ez a harc csak fokozódik, mivel az utánpótlást jelentő fiataloknál már nincs kompromisszum, csak a számukra elfogadható bérszínvonal és a jó munkakörülmények. A jelentős fejlesztések, a digitalizáció, a racionalizálás és egyes ágazatokban a távol-keleti munkavállalók megjelenése…

Az átlagkeresetek alakulása

2023. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900 forint volt, 16,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 384 300 forintot, a kedvezményeket is figyelembe véve 398 000 forintot ért el, 16,6, illetve 16,5%-kal többet, mint egy évvel korábban. A reálkereset 6,9%-kal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,2%-os…

Több pontban is sérülnek Magyarországon a munkavállalói jogok – A Szociális Jogok Európai Bizottságának elmarasztaló jelentése – Rádióinterjú

Több pontban is sérülnek a munkavállalói jogok Magyarországon – állapította meg a napokban a Szociális Jogok Európai Bizottsága. A szervezet szerint a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg egyebek között a korábban a Magyar Szakszervezeti Szövetség által is sokat kritizált rabszolgatörvény, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munkaidőkeret alkalmazását. A szervezet a szociális párbeszéd…

Milyen jogi eszközeik vannak a szakszervezeteknek? – Konferencia

Idén nyártól megújul a közérdekű panaszt benyújtó munkavállalók védelmével kapcsolatos jogi szabályozás. A témáról, élénk érdeklődés mellett a MASZSZ és az Európai Szakszervezeti Szövetséggel közös tájékoztató konferenciát tartott június 8-án, Budapesten. Érdemi országos szintű érdekegyeztetés hiányában rendkívül fontos, hogy a szakszervezeti konföderációk tagjaik jog- és érdekérvényesítő képességének megerősítésén dolgozzanak – hangsúlyozta konferencia-megnyitó beszédében Zlati Róbert,…

Ahol van szakszervezet, ott megvalósult az inflációkövető béremelés

A vállalkozások idén átlagosan 13-17 százalék között emelték a munkavállalók fizetését, vagyis az infláció mértékével korrigáltak – számoltak be a Napi.hu kérdésére az érdekképviseletek vezetői. A fizikai munkakörökben előfordult a fizetés akár 20 százalékot is meghaladó emelése is, miközben a szellemi alkalmazottak jelentős része hosszú évek óta nem részesült bérrendezésben, a rekordinfláció ellenére sem – írja…

Vészesen közeleg az adóbevallás határideje!

Online a legegyszerűbb és leggyorsabb az szja-tervezetek átnézése, elfogadása. Akinek még nincs ügyfélkapuja, bármikor regisztrálhat a rendszerbe, ami után azonnal eléri elektronikusan a saját szja-bevallási tervezetét. Sosem késő ügyfélkaput nyitni! – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).   Az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek, a mezőgazdasági őstermelők és az egyéni vállalkozók bevallási…

Here It Is: A Tribute To Leonard Cohen

  Leonard Cohen a zeneművészet azon nagyjai közé sorolható, akik ugyan nem elsősorban a jazz műfajban számontartott személyiségek, de hatásuk érezhető mind a mai napig. Ilyen például Peter Gabriel, Joni Mitchell, Sting, Stevie Wonder is. Ennek jegyében jelentette meg a neves Blue Note kiadó ezt az érdekes albumot. A kiadónak voltak már hasonló, zenei stílusokon…

A NAV idén is elkészíti az szja-bevallás tervezetét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül elkészíti több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, a folyamat automatikus, éppen ezért nem kell a kedvezményekre jogosító igazolásokat beküldeni az adóhivatalhoz, és nem kell kérni a hivatalt a bevallás tervezetének elkészítésére sem – közölte a NAV szerdán. A NAV a közleményben kiemelte, az szja-bevallási tervezet…