The Beatles: Let it be

2021.november 11. Varga Ferenc Illés A „mesés négyes” utolsó stúdió albuma 1969-ben jelent meg. A banda tagjainak kapcsolata akkora már viharosnak mondható volt. A kapcsolatuknak az sem tett jót, hogy a felvételeknél a Yoko Ono állandónak mondható jelenléte. Erről a feszült viszonyról sok legenda kering azóta is. A csapatot szinte csak a stúdió falai tartották…

A gondoskodó munkáltató

A munkajog rendeltetéséről, az uniós jogról és joggyakorlatról, a hazai joggyakorlatról, a munkaszervezés számos kérdéséről szólt előadásában dr. Sipka Péter a XVIII. Magyar Munkajogi Konferencián. Az ado.hu szakmai írása. Ahhoz, hogy megértsük, hogy mi a munkajog célja, bele kell helyezkednünk a munkajog szereplőinek helyzetébe. Az a cél, amellyel a felek a munkaviszonyt létesítik nem biztos, hogy…

Aláírták a bérmegállapodást

A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunka bére is jelentős mértékben emelkedik – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a bérmegállapodás aláírásakor.   A bérmegállapodást aláírta Orbán Viktor miniszterelnök, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének…

A gazdasági fejlődés produktív munkahelyeket követel meg

A humántőkébe, az infrastruktúrába és a jobb intézményekbe történő befektetés nélkülözhetetlen a hosszú távú gazdasági haszon eléréséhez. Ezek az alapjai a gazdag országokkal való gazdasági konvergenciának. A nevéhez méltó növekedési stratégiának azonban a meglévő munkaerő termelékenységét kell erősítenie, és nem annak a munkaerőét, amely majd az ilyen befektetéseknek köszönhetően a jövőben rendelkezésre állhat. A Világgazdaság cikke.…

A magyar háztartások tizedében egy emberre bruttó 46 ezer forint jut havonta

Elkészítette a KSH a magyar háztartások 2020-as életszínvonaláról szóló kiadványát. Ebből kiderül: nyolc év csökkenés után újra nőtt a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettség veszélyében élők száma, 1 millió 752 ezer főre. Öt gyerekből egy veszélyeztetett, a gyerekes háztartások jóval szegényebbek az átlagnál, a legdurvábban pedig a romák helyzete romlott, pedig már a válság előtt is…

Szabadnapok 2022, munkaszüneti napok 2022 és hosszú hétvégék 2022-ben

Mikor lesznek munkaszüneti napok 2022-ben? Mikor lesznek háromnapos hétvégék 2022-ben és négynapos hétvégék 2022-ben. Mikor nem kell menni dolgozni és iskolába sem azért, mert munkaszüneti nap, vagy épp pihenőnep lesz 2022-ben? Miniszteri rendelet szabályozza a 2022. évi munkaszüneti napokat, munka- és pihenőnap átrendezéseket is. Munkaszüneti napokon rendes munkaidő milyen esetekben osztható be 2022-ben a Munka…

A legnagyobb nyugdíjreformot indítják be Európában, amire Magyarországnak is figyelnie kell

Európa legnagyobb nyugdíjreformjának levezénylésére készülnek, ami azzal járna, hogy egy 10 milliárd eurós kezdőtőkével megalapított nyugdíjalappal fektetnének be a tőkepiacokon a németek. Az újonnan felálló szociáldemokrata-liberális-zöld berlini kormányzat így tenné fenntarthatóbbá a nyugdíjrendszerét, amely az egyik legkomolyabb lépés Európában. Példa lehet a hasonlóan elöregedő magyar nyugdíjrendszer számára is, amelyet ugyanígy a dolgozók járulékbefizetései tartanak fenn.…

Várandósság alatt a munkahelyen

A várandós munkavállalók foglalkoztatásának szabályai körül még mindig sok bizonytalanságot tapasztalhatunk. A várandósság egy csodálatos időszak a szülők életében, azonban fontos tisztában lenni azzal is, hogy ezen átmeneti időszakban milyen szabályok vonatkoznak a kismamák foglalkoztatására. Esetükben rendkívül fontos egészségük megóvása, így szigorú szabályok vonatkoznak rájuk – írja a das.hu. A várandósság bejelentése Mindenekelőtt fontos rögzíteni, hogy…

Kötelező oltás a munkahelyeken: nem eszik olyan forrón a kását

A kormány a vállalkozások kezébe adja a lehetőséget, hogy az oltatlanokat ne engedjék dolgozni. Várhatóan sok cég lesz, amelyik ezt be fogja vezetni. Kirúgni azonban nem lehet senkit, csak fizetés nélküli szabadságra küldeni. A vállalkozásnak sem érdeke, hogy a munkavállalója ne dolgozzon, ráadásul egyre nagyobb a munkaerőhiány a gazdaságban.   A cégek jogot kapnak, hogy…

Hiába írhatja elő a munkáltató az oltakozást, az állásinterjún tilos rákérdeznie a védettségre

November 1-től ugyan a friss kormányrendelet lehetővé teszi a cégek és a vállalkozások számára, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltás felvételét munkavállalóik számára, az állásinterjún a védettségre vonatkozó kérdés változatlanul kerülendő lesz. Emellett távmunka keretében foglalkoztatottak esetében sem feltétlenül lesz indokolt az oltásra való kötelezés – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi…