A magyar bérnövekedés – nyolc év mérlegen

Az utóbbi hónapokban számos közgazdász hívta fel a figyelmet a bérnövekedésről számot adó statisztikák ellentmondásaira. A munkaügyi statisztikák – amelyek a gazdasági híradások alapjául szolgálnak – a mögöttünk lévő nyolc évre olyan mértékű bérnövekedést mutatnak, ami a gazdasági teljesítményünk alapján a valós béremelkedésnek a közelében sem lehet. A nemzeti számlás béradatok ezzel szemben jóval kisebb…

Kik a magyar szakszervezetek tagjai?

A 2017-es adóbevallások adatai alapján azt vizsgáltuk, mennyi szakszervezeti tag lehet Magyarországon, és a számokból mi olvasható ki a bérezésükről. Hol erősebb a szakszervezeti mozgalom: a dolgozói társadalom alsó tizedében vagy a legjobban kereső 1 százalékában? Meglepő adatokat és következtetéseket adunk közre. Az elmúlt hónapok eseményei ráirányították a figyelmet a magyar szakszervezeti mozgalomra, illetve annak…

Lejárt a határidő, az Orbán-kormány nem kárpótolta a rokkantnyugdíjasokat

Alkotmányellenesen vonták el több tízezer rászoruló juttatásait, de a kormány nem törődik az Alkotmánybíróság vagy a Kúria figyelmeztetésével. Az Orbán-kormány megbélyegezte, majd az árokparton hagyta a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportját, rokkantnyugdíjasokat, most pedig az Alkotmánybíróság döntésének ellenében, még az árokba is rúgja őket– erről beszélt  hétfőn Korózs Lajos, az MSZP képviselője,  a Tordai Bencével (Párbeszéd) közösen…

Elfogadták a családvédelmi törvényt

 A babaváró támogatással adott kölcsönt és az autóvásárlási támogatást érinti a most megszavazott törvény. Ahogy várható volt, gond nélkül ment át a parlamenten a családvédelmi programhoz szükséges törvényjavaslat. Az indítvány csak egy kis részét rendezi a tervnek – azt, hogy a többi pont hogy áll, itt mutattuk be bővebben. A most elfogadott törvényszöveg szerint aki…

Ha már egyszer figyelmeztettek, nem lehet felmondani?

Életünk harmadát munkával töltjük – szokták mondani, ha arra akarják felhívni a figyelmet, hogy milyen fontosak a munkával kapcsolatos körülmények. De nem csak az a lényeges, hogy milyen a munka és munkahely. Az is nagyon fontos, hogy mi történik, ha valaki hibákat követ el és mi lehet ezért a „büntetés”. Jogszerű-e a felmondás, ha előtte…

A magyar bérnövekedés – nyolc év mérlegen

Az utóbbi hónapokban számos közgazdász hívta fel a figyelmet a bérnövekedésről számot adó statisztikák ellentmondásaira. A munkaügyi statisztikák – amelyek a gazdasági híradások alapjául szolgálnak – a mögöttünk lévő nyolc évre olyan mértékű bérnövekedést mutatnak, ami a gazdasági teljesítményünk alapján a valós béremelkedésnek a közelében sem lehet. A nemzeti számlás béradatok ezzel szemben jóval kisebb…

Beszámoló és Vezetőségválasztó Küldöttgyűlést tartott a MOL Bányász Szakszervezet

A Magyar Olaj és Gázipari Bányász Szakszervezet az elmúlt hétvégén Siófokon tartotta meg két napos Beszámoló és Vezetőségválasztó Küldöttgyűlését. A Küldöttgyűlés elfogadta a 2014-2019 közötti választási ciklus munkájáról szóló Elnökségi beszámolót, a szakszervezet 2018. évi gazdálkodásáról szóló egyszerűsített éves mérlegbeszámolót, a 2019. évi költségvetést, valamint a Felügyelő Bizottság jelentését. Ezt követően a küldöttek háromnegyedes szavazatával…

Május 15-ig lehet pályázni munkásszállások kialakítására

A korábban meghirdetettnél két hónappal tovább, 2019. május 15-ig pályázhatnak a helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint azok 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságai a „Munkásszállások kialakítása” munkaerő-piaci programra. Eddig 3,5 milliárd forintból 13 munkásszállás kialakításához nyújtott támogatást a kormányzat, a hazai forrás felhasználásával így több mint 1600 férőhely kialakítása valósulhat meg. A kormányzat kiemelten támogatja a…

BorsodChem-béremelés: mindenki mást mond, a dolgozók rosszat sejtenek

A dolgozók legalább 10 százalékos alapbéremelésre számítottak, de csak átlag 4 százalék lesz és átlag 4 százalékos bérfelzárkóztatás. Vagyis lesz, aki nyolcnál kevesebbet kap – olvasható a 24.hu-n. Az idei bérharcot elemezve nemrég azt szűrtük le, hogy ha egy cég nem ad két számjegyű béremelést, annál esélyes a sztrájk. Ehhez képest a kazincbarcikai BorsodChemnél dolgozó olvasónk…

Megdöbbentő lépések a magyar Suzukitól – ennek mi lesz a vége?

Továbbra sem vesz tudomást a Magyar Suzuki Zrt. a vállalat autógyárában megalakult szakszervezetről, holott az mostanra már taglétszámát tekintve reprezentatívnak is minősül. Az ügyben érintett Vasasnál lapunknak elmondták, jelenleg egyetlen hatóság sincs, amely a magyar törvények betartását számon kérné a cégen. K. Kiss Gergely, 2019. március 29. péntek, 16:06 Fotó: Napi.hu   “Szakszervezet továbbra sincs”…