A munkáltatót terheli a felelősség a kötelező oltás esetleges mellékhatásaiért

A munka törvénykönyve kimondja a munkáltató felelősségét a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott károkért, így ha káros mellékhatások lépnek fel a kötelezővé tett oltás következtében, azokért nem az állam, hanem a munkáltató tartozhat felelősséggel.   A munkáltatót kártérítési felelősség terhelheti, ha kötelezővé teszi az oltást, és valamelyik munkavállalóját kár éri az oltás mellékhatásai miatt –…

Béremelések az infláció tükrében

Megérkezett az első havi inflációs adat, amely többéves rekordot megdöntve 7,9-ra emelkedett, fittyet hányva az árstopnak, amely 2,5 -3%-ot tompított a tényleges dráguláson. Az inflációs mutató önmagában is magas értéken állt meg, de ha az infláció „összetevőit” külön-külön nézzük, az élelmiszerek viszik ismét a pálmát, így a munkavállalók ettől jóval magasabb drágulást érzékelhettek. Milyen hatásokat…

Nő a feszültség a Molnál, már a finomító és a kitermelés is érintett

Sztrájkbizottság alakult Mol Nyrt.-nél a négy országos szakszervezetből három összefogásával, miután a munkáltató a bértárgyalásokat a harmadik forduló után megegyezés nélkül lezárta. Ezzel a sztrájkkészültség immár nem csak Mol Petrolkémiai Zrt. tiszaújvárosi üzemére, hanem a százhalombattai Dunai Finomítóra, valamint az energiatársaság szénhidrogén-kitermelő egységeire: egyebek közt az algyői és a gombai telephelyekre is kiterjed. Bár a…

VDSZ: Sztrájkolhatnak a MOL-nál Tiszaújvárosban!

Eredménytelenül zárult a MOL Petrokémia Zrt munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek. A munkáltató, annak ellenére, hogy egy előzetes felmérés alapján a szakszervezetek átadták a munkavállalók bérigényét, összességében az elvárt bérfejlesztésnek csak a töredékét ajánlotta, és azt sem teljesen egységesen. A szakszervezetek 10%-os béremelési ajánlata helyett a munkáltató mindösszesen 7% differenciált béremelésre…

Szja-visszatérítés 2022: mutatjuk, kinek mikor mennyi pénz jár vissza – mire számíthat, aki lemaradt róla

A gyermeket nevelő szülők, akik a lakcímre utalást választották, illetve akiknek a családi pótlékot is a postás viszi ki, már február 2-a és 4-e között kézhez kapják a családi adóvisszatérítés összegét. A bankszámlákra február 14-ig kapják meg a családi adóvisszatérítést a szülők. Egy adózó akár 800 ezer forintot is kaphat februárban az államtól. A Pénzcentrum…

Mikor jár a garantált bérminimum?

  A minimálbér és a garantált bérminimum összege hosszú évek óta emelkedőben van. Az idei évben jelentős emelkedés következett be a minimálbér és a garantált bérminimum összegében is. Milyen esetben jogosult a munkavállaló a minimálbérnél magasabb összegű garantált bérminimumra?   A garantált bérminimum A minimálbér és a garantált bérminimum összegét kormányrendelet határozza meg. 2022. január…

Munkavégzés a COVID elleni védőoltás megtagadása miatti fizetés nélküli szabadság ideje alatt

Az elsődleges célunk annak bemutatása, hogy több jogviszony párhuzamos fenntartása nem lehetetlen, ugyanakkor rendkívül alapos körültekintést igényel – írja az ado.hu szakértője Problémafelvetés A közvéleményben az utóbbi időben talán a legnagyobb visszhangot a 2021 október végén kihirdetett két azon kormányrendelet váltotta ki, amely a koronavírus elleni védőoltást kötelező felvételéről rendelkezett. A jogalkotó ugyanis egyfelől előírta a koronavírus…

Mekkora gavallér a munkahelyed, ha a cafetériáról van szó?

Növekedtek idén az éves cafetéria-keretek a cégeknél egy friss felmérés szerint. Erre 2019 óta nem volt példa. Mutatjuk a számokat.  Több juttatás juthat idén Felmérést készített a cafeteriatrend.hu az oldal hírleveleinek olvasói között arról, hogy miként alakulhat idén a cafeteria-juttatásaik kerete. A felmérésben 604 válaszadó vett részt. A kutatás eredménye azt mutatja, hogy 2019 óta…

Táppénz 2022

2022. január 1-től a táppénz napi maximum összege 13 333 forintra emelkedik. Az összeg a mindenkori minimálbér (2022-ben 200 000 forint) kétszeresének 30-ad része.   Ha a munkavállaló folyamatos biztosításban eltöltött ideje meghaladja a két évet, akkor a táppénz mértéke a napi átlagkereset 60 százaléka. Ha azonban nincs meg a két év folyamatos biztosított idő,…

Kell-e nekünk a bumeráng munkavállaló?

A rövid válasz az, hogy IGEN, nagyon is kell! Ugyanakkor HR berkekben gyakran mégis komoly vita bontakozik ki a visszatérni szándékozó munkavállalókról. Sőt, ma sem ritka a feketelista a “hűtlen” kollégákról. Vajon milyen dimenziókban érdemes gondolkodni a kérdésről? Papp Tamás István, HR szakember felvázol néhány lehetőséget.   Arról persze lehet vitatkozni, hogy a különböző okokból…