Távmunka: így ellenőrizheti otthon a főnök

A számítógéppel otthon dolgozót a munkaadója számítástechnikai eszköz alkalmazásával távolról ellenőrizheti, az egyéb távmunka helyeket pedig a helyszínen lehet ellenőrizni – döntött a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén – a munkáltató írásban tájékoztatja a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, – a munkavállaló a…

Sok, vagy kevés? Ennyi volt a bruttó átlagkereset áprilisban

A KSH friss adatai szerint 2021. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 440 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 9,0%-kal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan –…

Parázs vita a hőségben a négynapos munkahétről

Közel egy év szünet után volt lehetősége a magyarországi humán-erőforrás szakembereknek személyesen találkoznia egymással a Lupa-tó partján, a HR Fest Lupán. A rendezvényen számos hazai és multinacionális nagyvállalat HR vezetője is felszólalt, az egyik központi téma a négynapos munkahét egységes bevezetésének lehetősége volt, melyről parázs vita bontakozott ki, számos pro és kontra érvet ütköztetve.  …

Nyílt bérkommunikációt!

A munkavállalók hajlamosak nettóban egymáshoz méregetni a havi fizetést. Pedig nettóban ugyanazért a munkáért ugyanaz a bér elve illúzió. Jövő januártól például egy 24 éves munkavállaló ugyanabból a bruttóból az szja-mentességgel többet tarthat meg, mint egy 26 éves. Mit lehet tenni? Mi ebben a HR felelőssége? Jövő januárban lép életbe a fiatalok adómentessége, vagyis az…

Itt áll feketén-fehéren: siralmasan alacsony a diplomások aránya hazánkban

Az Európai Unióban 2020-ban a 30-34 évesek 41%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel – derült ki az Eurostat friss adataiból. Magyarországon ez az arány 31%-os, amivel a sereghajtók közé tartozunk.   2020-ban az Európai Unión belül a lakosság 41 százaléka rendelkezett diplomával egy az Eurostat által publikált friss felmérés szerint. A diplomások aránya a legmagasabb  Luxemburgban, a legalacsonyabb…

Milyen munkavédelmi szabályokat kell betartani a hőségben?

A szabadban hideg vizet és árnyékos pihenőt kell biztosítani, az irodában pedig a klímaberendezést pedig ki kell tisztítani a nyári első használat előtt. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen a hőségben végzett munka veszélyeivel, valamint tegye meg a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedéseket is – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)…

Magyar munkavállalók külföldön: átírta a koronavírus a hazatérési kedvet?

Úttörő jelentőségű felmérés készült a külföldön munkát vállaló magyarok körében a BT (British Telecommunications) hazai szolgáltató központja megbízásából, Medián közvélemény-kutató közreműködésével. A kutatás azért is különleges, mert a koronavírus járvány kitörése előtt kérdezték meg ezt az amúgy rendkívül nehezen elérhető réteget, és a felmérést megismételték az első hullám végén, a második hullám küszöbén a hazatérési…

Emelnék a minimálbért, de ez nem látszik

Elvitte az infláció a februrárban életbelépő 4 százalékos minimálbér-emelést, az unióban pedig még az Orbán Viktor szemei előtt lebegő 200 ezres összeg is sereghajtó lenne – olvasható a Népszavában.  Miközben az idén már láthatóan nem törekszik a jelenleg bruttó 167 400 forintos, és az elszálló infláció és euróárfolyam miatt egyre kevesebbet érő minimálbér beígért évközbeni emelésére…

Lehetőség magas fizetésre: teljesítményértékelés TÉRben és időben

A TÉR most egy helyes kis új(?) fogalom, egyre több helyen jelenik meg, a teljesítményértékelés rövidítéseként. És ha az álláskereső meghallja, hogy jutalék, bónusz, mozgóbér, teljesítményarányos fizetés, nem a lehetőséget látja, hanem szorongás fogja el. Értem, hogy a többségnek nagyon törékeny az egzisztenciája, ezért folyamatosan biztos jövedelemre van szüksége. Innentől a teljesítményt jutalmazó javadalmi struktúrák…

Elveszik a munkát a robotok – a járvány után nem lesz szükség több emberi munkakörre?

A járvány alatt több területen a robotoké lett a munka, és hogyha a kutatóknak lesz igaza, nem is fogják visszaadni azt. Bajban vannak a könnyen helyettesíthető munkavállalók?   Az önkiszolgáló kasszák noha már jó néhány éve a mindennapjaink részévé váltak, igazán csak a pandémia időszakában tanultuk meg értékelni őket – valószínűleg így van azzal az…