Nagyon komoly veszély fenyegeti a cégeket a járvány után

A koronavírus-járvány és a távoli munkavégzés óriási lökést adott az üzleti folyamatok digitalizációjának. Bár az alkalmazott technológiák számos üzleti előnyt hoztak, a pandémiás időszak után a gyors digitális transzformáció hasonló tempóban szorulhat vissza, és a piaci szereplők visszatérhetnek a korában megszokott analóg módszerekhez – írja a napi.hu. Bár az üzleti folyamatok digitalizálása jelentősen növelheti a vállalatok…

Visszaállt az álláskeresők száma a járvány előtti szintre

Augusztus elejére 259 ezerre csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma Magyarországon, a tavaly nyári mélypont óta ez közel 120 ezer fős mérséklődést jelent. Legutóbb 2020 januárjában, a vírusválság előtt állt ilyen alacsonyan az álláskeresők száma . 2010 óta az akkori 12 százalékosról harmadára csökkent a munkanélküliségi ráta – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium…

Az álláskeresőknek ma már nem a hr-esnél kell bevágódniuk, hanem az algoritmusnál

Nem elég, hogy a robotok már évek óta elveszik a munkánkat, jött a világjárvány, és még inkább felgyorsította ezt a folyamatot. A magyar lakosság digitális készségei inkább visszafelé fejlődtek az elmúlt években, a jövő munkahelyén való boldoguláshoz szükséges kompetenciák a munkavállalók többségéből hiányoznak, de a jól képzett szakemberekből nemcsak itthon, hanem világszerte hiány van és lesz –…

Mit tehet a munkáltató a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállalók esetén?

Milyen következményekkel járhat a védettségi igazolvány léte vagy hiánya a munkaviszonyban? Megszüntethető-e a védettségi igazolvánnyal nem rendelkező munkavállaló munkaviszonya? Kell-e bért fizetni az ilyen munkavállalónak? – teszi fel és válaszolja meg a gyakorlati kérdéseket Fodor T. Gábor, munkajogász, ügyvéd.     Az a vonatkozó, április elején közzétett NAIH tájékoztató alapján már nem kétséges, hogy a munkáltató –…

Lehet-e csökkentett bért fizetni állásidőre?

Gyakran merül fel a gyakorlatban, hogy alapanyag beszerzési nehézségek vagy éppen a megrendelések átmeneti csökkenése miatt a munkáltató nem tud munkát biztosítani a munkavállalónak, azaz nem tud eleget tenni a foglalkoztatási kötelezettségének. Ha ez a jelenség átmeneti jellegű és nem indokol tartós átszervezést vagy létszámcsökkentést, akkor a munkáltató az állásidő problematikájával kerül szembe. Dr. Szemán…

Havi 4 nap home office a MOL-nál a Covid után – interjú Bauer Dávid HR vezetővel

Május 31-én kezdődött a visszatérés az irodába a MOL-nál. Havi 4 napot lehet otthonról dolgozni – tudtuk meg Bauer Dávidtól. A HR vezető a szakma jövőjéről elmondta, hogy a HR-nek a proaktivitásból a prediktivitás irányába kell elmozdulnia, vagyis előre kell tudnia jelezni a történéseket a szervezetben és ezekre kell megoldásokkal szolgálnia. Mikor kezdődött el a…

Távmunka: így ellenőrizheti otthon a főnök

A számítógéppel otthon dolgozót a munkaadója számítástechnikai eszköz alkalmazásával távolról ellenőrizheti, az egyéb távmunka helyeket pedig a helyszínen lehet ellenőrizni – döntött a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén – a munkáltató írásban tájékoztatja a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól, – a munkavállaló a…

Sok, vagy kevés? Ennyi volt a bruttó átlagkereset áprilisban

A KSH friss adatai szerint 2021. áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 440 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 9,0%-kal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan –…

Parázs vita a hőségben a négynapos munkahétről

Közel egy év szünet után volt lehetősége a magyarországi humán-erőforrás szakembereknek személyesen találkoznia egymással a Lupa-tó partján, a HR Fest Lupán. A rendezvényen számos hazai és multinacionális nagyvállalat HR vezetője is felszólalt, az egyik központi téma a négynapos munkahét egységes bevezetésének lehetősége volt, melyről parázs vita bontakozott ki, számos pro és kontra érvet ütköztetve.  …