Túlóraemelés nélkül is durván túlhajthatják a dolgozókat

A szakszervezetek tiltakoztak a Munka Törvénykönyve (MT) tervezett változtatásai ellen, mert szerintük súlyosan sértik a dolgozók érdekeit az éves túlóramaximum emelése 300-ról 400-ra (kollektív szerződés esetén 250-ről 400-ra), illetve az, hogy a munkaidőkeret lehetséges hosszát egy év helyett három évben rögzítenék – írja a 24.hu. Már most is túllépik a maximális túlórát Már most is…

A jövő érdekvédelme és a fiatalok

Az alacsony bérek okozzák a legnagyobb gondot a fiatalok számára, s az, hogy az előrejutásnál  a tudás és a szorgalom kevesebbet ér a kapcsolatoknál. Az Y nemzedék kiszolgáltatottnak érzi magát, a Z generáció pedig a karrierelehetőségek hiányára panaszkodik. Vajon mit gondolnak a fiatalok az érdekvédelemről, a szakszervezetekről? Az Új Egyenlőség cikke. 2018 nyár elején látott…

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozatának közleménye

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata tiltakozik a munka törvénykönyve módosítási tervezete ellen! Véleményünk szerint a Családok évében meglehetősen ellentmondásos egy olyan törvénytervezettel előállni, amely pont a családokat hozza hátrányos helyzetbe. Hogyan neveljék fel tisztességesen gyermekeiket azok a szülők, akiket a teljes munkaidő mellett évi 400 óra túlórára köteleznek? Hogyan teremtsék meg a munka és…

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Juhász Attila kollégánk

  1. november 16-án, életének 55. évében elhunyt.

Felejthetetlen halottunk temetése

  1. november 30-án 14.00 órakor lesz Szankon, polgári szertartás szerint.

Drága emléke szívünkben él!