A forint gyengülése nagyon betett a hazai minimálbérnek, ami nekünk elszomorító, annak a nálunk működő külföldi cégek csak örülnek – írja az mfor.hu.
Hiába mutatnak a statisztikák látványos béremelkedési ütemet, hiába az elmúlt két év nagymértékű minimálbér-emelése, nemzetközi viszonylatban jottányit sem tudtunk ezzel előrelépni. Ráadásul a kilátások sem túl kedvezőek, hiszen pár év és a román minimálbér is magasabb lesz a magyarnál. És akkor még nem is vettük figyelembe az esetleg gyengélkedő hazai fizetőeszközt, mely csak felgyorsíthatja a románok bérfelzárkózását. Mindezt támasztja alá a legfrissebb statisztika is.
Az Eurostat második féléves közlése szerint a magyar minimálbér átszámítva 418,47 euró volt, ami a negyedik legalacsonyabb azon tagállamok körében, ahol van minimálbér.
Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest ez 1,4 százalékkal alacsonyabb – holott forintban ennél jelentősebb emelés történt -, az év eleji 444 eurónál viszont majdnem 6 százalékkal ér kevesebbet euróban a legkisebb magyar bér.
Mivel forintban nem változott a minimálbér, a hazai fizetőeszköz gyengülésével magyarázható az euróban mért csökkenés.
Mögöttünk alig néhány euróval lemaradva áll Románia a 407 eurós minimálbérrel, Litvánia 400 és végül Bulgária 260,76 euróval. A legmagasabb minimálbért továbbra is a luxemburgi dolgozók kaphatják meg Európában, 1998,59 eurót, amit 1613 euróval Írország és 1594-gyel Hollandia követ.
Valamivel jobb a helyzet, ha vásárlóerő-paritáson számolt minimálbér alapján állítjuk fel a rangsort. A magyar 720,43 euró ebben az esetben is kevesebb az év eleji szintnél, viszont “csak” a hetedik legalacsonyabb.
A magyarnál kevesebbet ér
- a szlovák,
- a horvát,
- a cseh,
- a litván,
- a lett
- és a bolgár minimálbér.
Vagyis abszolút értéken hiába kevesebbet kapnak az érintett magyar dolgozók a szlováknál, horvátnál és cseheknél, valójában a hazai alacsonyabb árszínvonal miatt több mindenre futja itthon.
Ugyanez azonban nem mondható el a román minimálbérről, mely bár összegszerűen kevesebb még a magyarnál, viszont többet ér a miénknél. Míg itthon 720 euró értékben vásárolhatunk belőle, a románok a kevesebből 796 euró értékben költekezhetnek.
Forrás: mfor.hu