Megérkezett az első havi inflációs adat, amely többéves rekordot megdöntve 7,9-ra emelkedett, fittyet hányva az árstopnak, amely 2,5 -3%-ot tompított a tényleges dráguláson. Az inflációs mutató önmagában is magas értéken állt meg, de ha az infláció „összetevőit” külön-külön nézzük, az élelmiszerek viszik ismét a pálmát, így a munkavállalók ettől jóval magasabb drágulást érzékelhettek. Milyen hatásokat okozhat ez a munkaerőpiacon, illetve vállalaton belül?
Amikor az előző cikkemet írtam még tavaly év végén béremelés témában, többen megjegyezték, hogy a kétszámjegyű (10% körüli vagy a feletti) béremelési prognózis túlzó, nem fognak ekkorát emelni a vállalatok. Aztán januárban a MÁV-Volán csoport jelentette be, hogy legalább 10%-os béremelést hajt végre, majd egy áruházlánc is ezzel a százalékkal kampányolt február elején. Mára ott tartunk, hogy a benchmark kutatásokban egyes munkakörökben az emelés mértéke közelebb van a 20%-hoz, mint a 10%-hoz. Ezek az emelési léptékek már nem csak és kizárólag a minimálbér emelésének hatásaként könyvelhetőek el, hanem megjelenik bennük az infláció okozta béremelési kényszer. Abból kiindulva, hogy decemberben az MNB a 2022-re vonatkozó szeptemberi inflációs előrejelzését jelentős mértékben 3,4-3,8 % -ról 4,7-5,1%-ra korrigálta, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az infláció elhúzódó és magas lesz, ami egyúttal azt is jelentheti, hogy nem lesz elegendő csak egyszer, év elején bért emelni, hanem szükség esetén év közben újból be kell avatkozni.
Az év eleji téma jellemzően az volt, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt, több cég módosította a béremelésre fordítandó keret összegét. A kérdés az, hogy ez az emelt tömeg meddig tart ki, ami attól is függeni fog, hogy a hatósági árak milyen időtávlatban és mennyire képesek kordában tartani az inflációt, illetve milyen árszinteken térünk vissza a piaci árképzéshez. A visszatéréskori árszintekkel kapcsolatban túl nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy prognosztizálható legyen annak szintje, hiszen az energiaárak visszafordulása nem igazán várható, így véleményem szerint látunk még idén ettől magasabb inflációs értékeket.
A magas béremelés, tehát egyre inkább úgy tűnik, hogy az életszínvonal emelkedését valójában nem hozza meg, mert maga a létezés drága a bérekhez képest ma Magyarországon. Ezt támasztja alá a hvg.hu cikke, amely szerint az ország nagy része Budapesten egy lakást sem tudna kibérelni, mert egy bútorozatlan szoba havi bérleti díja 100.000 Ft körül mozog, a garantált bérminimum nettó értéke pedig 172 900 Ft, azaz a fizetés 58%-a fordítódna szobabérletre. Ha a legutolsó ismert (novemberi) mediánbért nézzük, ott a nettó érték 249 774 Ft, így ott valamelyest nagyobb a mozgástér, de valljuk be ebből a jövedelemből egy egzisztenciát felépíteni nem lehet.
Bér tekintetében az inflációs hatást részben ellensúlyozni tudná az, ha a munkaerőpiacon lenne kínálat, de a munkanélküliségi és a foglalkoztatottsági rátából nem ez olvasható ki. E tekintetben okozhat némi változást az, ha az árstop és a magas bérek miatt a kisebb gazdasági szereplők (lásd benzinkutak, kiskereskedők) tömegével fejezik be majd a tevékenységüket, de ennek hatása alig lesz érzékelhető, illetve közel sem biztos, hogy bekövetkezik. Szintén a magyar munkaerőpiac ellen dolgozik az a tény, hogy külföldön is egyre emelkedik a nyitott pozíciók száma és ezzel együtt a keresési idő is, viszont a home office térnyerésével lényegesen könnyebb határokon átívelően fejvadászni.
A kialakult inflációs helyzetért az elemzők egy része a forint gyengülése mellett a laza fiskális politikát teszik felelőssé: rengeteg pénz van kint a pénzpiacokon, az emberek pedig igyekeznek elkölteni, úgy, hogy az ellátási láncok akadozása miatt a kínálat szűkül. A pénzt, pedig továbbra is öntik a gazdaságba (lásd szja visszatérítés), így a keresleti oldalon a magas árak még mindig nem okoznak látványos visszaesést.
A probléma tehát vállalaton kívül keletkezik, és mégis valahogy vállalaton belül kell megoldani, de ennek is megvannak a maga veszélyei. Nagy Márton a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerint a következő hónapok nagy feladata lesz az ár-bér spirál megakadályozása, amelynek jelei már látszódnak, azaz sok esetben a béralkuk, az infláció százalékáról indulnak. Ez jelentősen hevítheti a versenyt a munkáltatók között, mert amíg az infláció meg nem törik, addig a munkavállaókért folyó licithez egyre több pénz kell, amit ki is kell tudni majd termelni. A mostani munkáltatói dilemma arról szól, hogy várjunk-e arra, hogy az infláció elcsitul, megkockáztatva azt, hogy megugrik az elvándorlás, vagy reagáljunk most a helyzetre, esetleg előnyt kovácsolva belőle.
Nyitókép: Pixabay
Forrás: hrportal.hu
