A férfiak és nők közötti bérkülönbség folyamatosan csökken a II. világháború óta. Bár a nők bérhátránya jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben, a mai napig sem tűnt el teljesen. Jelenleg az Európai Unió országaiban a nők még mindig 5-25 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Magyarország a nők 16 százalékos bérhátrányával a “középmezőnyben” helyezkedik el. A nők bérének lassú felzárkózásával egy időben a bérkülönbség természete is megváltozott. Korábban a bérkülönbség abból fakadt, hogy a nők iskolázottsága alacsonyabb volt mint a férfiaké, ezért a férfiakhoz képest csak alacsonyabb fizetésű foglalkozásokban és cégeknél tudtak elhelyezkedni.
MÁRA EZ A JELENSÉG ELTŰNT, ELSŐSORBAN AZÉRT MERT NŐK ÁTLAGOS ISKOLÁZOTTSÁGA FELÜLMÚLJA A FÉRFIAK ISKOLÁZOTTSÁGÁT.
Ma már jellemzően nagyobb a foglalkozásokon belüli férfi-női bérkülönbség (azaz a nők jelentősen kevesebbet keresnek, mint az ugyanolyan foglalkozású férfitársaik), mint a foglalkozások közötti.
Egyre több tanulmány foglalkozik azzal, hogy mi lehet az oka a nők foglalkozáson belüli bérhátrányának. Black–Spitz-Oener (2010) azt találja, hogy ennek egy jelentős része abból fakad, hogy a nők kevesebbet használják a munkahelyükön a kognitív képességeiket, mint az azonos foglalkozású férfiak. Ez meglepő eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy az egyes foglalkoztatottakat egy előre meghatározott feladat listával osztják foglalkozásokba. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden felvett munkavállalónak szerződéskötéskor meg kell adni, hogy milyen feladatokat kell végeznie és a feladatok alapján foglalkozás kategóriába sorolják a munkavállalót. (Magyarországon a foglalkozások osztályozását FEOR kódnak hívjuk, melyhez szintén tartozik részletes leírás). Így, ha ezek a definíciók pontosak, akkor a foglalkozáson belül a férfiak és nők átlagos képességhasználatának is meg kellene egyeznie.
Kapcsolódó kutatásunkban, azt vizsgáljuk, hogy mi okozhatja a nők lemaradását a munkahelyi képességhasználatban. Vizsgálatunk egy nemzetközi kérdőívre (Programme for the International Assessment of Adult Competencies, PIAAC ) épül, mely közvetlenül megkérdezte a munkavállalókat, hogy milyen gyakran végeznek egyes tevékenységeket (például számológép használat, levélírás stb.) és a válaszokból egységes képességhasználati mutatókat készítettek. Az ilyen mutatók mértékegysége a szórásegység amiből egy egység körülbelül 13 évnyi iskolai végzettséggel egyenértékű.
Eredményeink alapján a nők 0,2-0,3 szórásnyival kevesebbet használják a matematika, az írás és olvasási, valamint számitástechnikai képességeiket. Ez a különbség úgy értelmezhető, mintha 4 iskolai évvel kevesebbet végeztek volna a férfiakhoz képest. Az 1-3. ábrák mutatják grafikusan a nők képesség használati hátrányát a különböző mutatók alapján. A legfelső kék színű oszlop az ábrákon az úgynevezett teljes különbség, azaz ezen a ponton nem vesszük még figyelembe, hogy a férfiak és a nők sok olyan dologban különböznek amely befolyásolja a munkahelyi képesség használatot. A különbség azonban nem sokat csökken akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy a férfiak és nők eltérő foglalkozásokat választanak, melyek képességhasználati igénye eltérő lehet. Ezt a megmaradt különbséget hívjuk foglalkozáson belüli különbségnek (1-3. ábra a középső kék színű oszlopa).
A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK SEGÍTSÉGÉVEL AZT IS TUDJUK IGAZOLNI, HOGY A MEGFIGYELT KÜLÖNBSÉGEK NEM ANNAK KÖSZÖNHETŐEK, HOGY EGYES FÉRFIAK ÉS NŐK KÉPESSÉGEI ELTÉRNEK.
Az adatbázis készítői erre kifejlesztett tesztek segítségével felmérték a válaszadók írás, olvasási, valamint matematikai képességeit. Ezen teszteredményekre, valamint számos demográfiai (például életkor és iskolai végzettség) és munkahelyi (például cég mérete) tulajdonságra kontrollálva sem tűnik el a nők képességhasználati hátránya. Azaz a nők kevésbé használják a képességeiket a munkahelyükön, mint a megegyező foglalkozású, végzettségű és azonos matematikai/olvasási teszt eredményeket elérő férfiak (1.-3. ábra legalsó kék oszlopa). A nők képességhasználati lemaradása a PIAAC-felmérésben vizsgált mind a 16 országban kimutatható. Azonban azt nem tudjuk megmondani, hogy a nők kevesebb vagy ugyanannyi, de kevésbé összetett feladatot végeznek el.
Vajon mi lehet az oka annak, hogy a nők kevesebb matematikai, írás és olvasási, valamint számjtástechnikai képességet használnak, mint a férfiak? Miközben erre a kérdésre kerestük a választ, megvizsgáltuk, hogy mennyiben befolyásolja a munkahelyi képességhasználatot a családi háttér. Azt találtuk, hogy azon nők, akik egyedülállóak, nagyjából ugyanannyi képességet használnak a munkahelyükön, mint a hasonló foglalkozású és demográfiai hátterű egyedülálló férfiak (1-3. ábra narancssárga oszlopok). Ezen csoportban 0.1 szórásnál kisebb a különbség minden képesség használati mutató alapján, ráadásul a számitástechnikai képességhasználatban a nők hátránya eltűnik.
EZZEL SZEMBEN A PÁRKAPCSOLATBAN ÉLŐ NŐK HÁTRÁNYA JELENTŐSEN (0,2 SZÓRÁSNYIVAL) NAGYOBB A HASONLÓ FOGLALKOZÁSÚ ÉS DEMOGRÁFIAI HÁTTERŰ PÁRKAPCSOLATBAN ÉLŐ FÉRFIAKHOZ KÉPEST (1-3. ÁBRA PIROS OSZLOPOK).
Ez a különbség azonban nagyjából a felére csökken, ha figyelembe vesszük, hogy a nők (és azon belül is kiemelten a párkapcsolatban élő nők) több házimunkát végeznek, mint férfi társaik. A párkapcsolatban élő nők átlagosan heti 423 perccel több időt fordítanak házimunkára, mint férfi társaik (4. ábra). Ez a különbség önmagában véve is jelentősnek tűnik, de még szembetűnőbb annak fényében, hogy az egyedülálló nők és férfiak közötti különbség ennek csak harmada (162 perc).
A házimunka és a munkahelyi képességhasználat közti negatív összefüggés azért érdekes, mert a munkaadó nem tudja, hogy melyik munkavállaló heti hány perc házimunkát végez. Ezért nem életszerű, hogy a munkaadó szándékosan kevesebb képesség használatot igénylő feladatot ad a azoknak a munkavállalóknak akik több házi munkát végeznek.
A MI MAGYARÁZATUNK AZ, HOGY AKI TÚL SOK HÁZI MUNKÁT VÉGEZ, AZ EGYSZERŰEN TÚL FÁRADT LEHET A MUNKAHELYÉN A HATÉKONY MUNKAVÉGZÉSHEZ.
Ez a hatás pedig a párkapcsolatban élő nők egy részénél különösen fontos lehet.
Eredményeinkből az következik, hogy a foglalkozások közötti szegregációt csökkentő intézkedések önmagukban nem tudják megszüntetni a nemek közötti munkahelyi különbségeket. Emellett azt látjuk, hogy a munkahelyi és otthoni tevékenységek szorosan összefüggenek, ezért a munkahelyi egyenlőtlenségek csökkentéséhez egyszerre kell megérteni a munkahelyi és a szabadidőben végzett feladatok nemek szerinti megosztását.
Megjegyzés: A kutatást az MTA Prémium Posztdoktori Ösztöndíj programja támogatta.
