A héten hazatérnek az indiai munkások a Budapest-Belgrád vasútvonal építéséről, köszönhetően egy nemzetközi szakszervezeti összefogásnak – írja a masina.rs. Ahogy arról a múlt héten mi is beszámoltunk, a munkások azután kezdtek demonstrációba és követelték hazaindulásuk engedélyezését Szerbiában, hogy őket foglalkoztató cég nem fizette ki munkabérüket, sőt, élelmet és ivóvizet sem biztosított a számukra – olvasható a Mérce.
Arun Kumar, az Indiai Központi Szakszervezeti Tanács (AICCTU) tagja a Mašina-nak elmondta, a Szerbiában kialakult helyzet egy jól bevett indiai vendégmunkások kizsákmányolását célzó gyakorlat újabb iskolapéldája.
A dolgozókat, szakszervezetek és civil szervezetek nyomására az Indiai Nagykövetség juttatja haza, és a dolgozók kifizetéséről is gondoskodik majd.
A munkások hazajutását szakszervezetek nemzetközi együttműködésének köszönhetően tették lehetővé: miután az Útépítő Munkások Független Szerbiai Szakszervezete értesült a kialakult helyzetről, azonnal szólt az Építőipari és Faipari Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének, amelynek ők is és az indiai Tamil Maanila Kattida Thozhilalar Sangam (TMKTS) is tagja, ez a szervezet segített már az év elején munkaközvetítőként a Budapest-Belgrád vasútvonalon dolgozóknak. Az indiai szervezet ezután helyezett nyomást a nagykövetségre.
Az Indiából érkező építőmunkások egy Nikolić nevű építkezési alvállalkozónál dolgoznak ideiglenes szerződéssel, ez a cég hivatalosan egy amerikai társaság, az IDEA Capital tulajdona, és évek óta ismert arról, hogy az indiai szubkontinensről szállít olcsó munkaerőt Szerbiába építkezésekhez.
A Nikolić építővállalatnak nem az első ilyen botránya: egy másik indiai munkáscsoport a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszán dolgozott, a cég pedig két és fél havi bérüket nem fizette ki, így csupán fejenként 5000 dinár (14.800 forint) „zsebpénzzel” küldték őket haza.
Forrás: Mérce