“Szakszervezet továbbra sincs” – ezzel a felütéssel jelent meg a minap a Suzuki nyilatkozata Esztergom városi lapjában. A Vasas Szakszervezeti Szövetség értetlenül áll a társaság hozzáállása előtt, hiszen az üzemben már február elején jogszerűen alapszervezetük alakult, mostanra pedig már megugrották a reprezentativitást jelentő határt, vagyis a dolgozói összlétszám több mint 10 százaléka az érdekképviselet tagja. Ezzel tehát kollektív szerződés megkötésére is jogosultak lennének – magyarázta lapunknak László Zoltán, alelnök. (A mintegy 2600 saját állományú munkavállaló közül már körülbelül 330-an tagok. A gyárban még körülbelül további 2500 kölcsönzött dolgozó is tevékenykedik.)
Feszültség a magyar Suzukinál: azonnal kirúgták a szervezkedő munkatársat
Törvénytelen a Suzuki-bérmegállapodás? – Megszólalt a cég
Ennek ellenére az üzem vezetői nem tekintik partnernek a szakszervezetet, nem tárgyalnak vele és annak kirúgott titkára továbbra sem találkozhat a tagsággal.
László szerint a Suzuki úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a Vasas a legnagyobb magyar ágazati szakszervezeti szövetség, mely 142 éve legitim módon működik. A vállalat – bár első kérésére is megkapta – ismét olyan adatokat kér a Vasastól annak igazolására, hogy létezik, amely adatok mindenki számára nyilvánosak és elérhetőek, például alapszabály, törvényszéki bejegyzés. Kéri továbbá az alapszervezet alakuló jegyzőkönyvét, amelyet már szintén megkaptak. A kérelemben azt kifogásolják, hogy a munkajogi védelmet nem élvező tagok neveit kitakarták. Erre a Suzuki viselkedése miatt van szükség, a dolgozók okkal félnek attól, hogy a munkahelyükbe kerül, ha a cég tudomást szerez tagságukról. Nyilvánvalóan a vállalat időhúzásra játszik, hátha a dolgozók belefáradnak. Ez esetben azonban épp ellenkező a helyzet: naponta lépnek be újabb kollégák és elvárják, hogy munkáltatójuk betartsa a törvényeket – értékelte a helyzetet az érdekképviseleti vezető.
Nem hagyják elodázni az ügyet
Az alelnök tapasztalata szerint sem a hatóságokat, sem a kormányzatot nem érdekli, hogy a Suzuki figyelmen kívül hagyja a magyar jogszabályokat. Mi több, a társaság eddig még a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon indult perben sem volt hajlandó megadni a testület által bekért adatokat. A Vasas jelenleg azt tervezi, hogy panasztételi eljárást kezdeményez az OECD-nél (amelyhez a kormánynak kell fórumot teremtenie), illetve az ügyben megkeresi a japán nagykövetséget.
Mint korábban megírtuk, a Magyar Suzuki Zrt. február végén az üzemi tanáccsal bérmegállapodást kötött, amely azonban Munka törvénykönyve (Mt.) szerint nem jogszerű. Neupor Zsolt munkajogász elmondta: a bérmegállapodás kollektív munkaügyi vitának minősül, amely alapvetően a munkáltató és a szakszervezet között áll fenn és bizonyos esetekben ezeket a kollektív vitákat, kollektív megállapodással zárják. Ilyen megállapodás a kollektív szerződés, amelynek bizonyos munkaviszonnyal kapcsolatos kérdéseit szabályozhatja üzemi megállapodás, ámde az ilyen típusú megállapodás a bérre nem terjedhet ki. A Suzuki ellen indított perben többek között a bérmegállapodást is meg kívánják támadni.
Forrás:napi.hu