Ha valaki egyedül lakik, akkor több mint 90 ezer forintra van szüksége ahhoz, hogy a létminimum felett éljen. Egy 4 fős családnak (két felnőtt, két gyermek) pedig 262 ezer forint kell. A társadalmi minimum eléréséhez ennél is több pénz szükséges.
A létminimum egy főre jutó összege tavaly 90 450 forint volt, egy két gyermekből és két felnőttből álló háztartás esetében pedig 262 305 forinton alakult – derült ki Policy Agenda kutatásából, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízása alapján készített.
A kutatás a korábbi KSH módszertan alapul, és a statisztikai hivatal által felvett háztartási statisztikai adatállomány adatai alapján készült. (A KSH megszüntette a létminimum számítását.)
Magyarországon 2017-ben a háztartások 25%-a élt a létminimum háztartásra jutó összegét el nem érő bevételből. Ezek a háztartások nagyobb létszámúak, mint a létminimum felett élők, ezért a magyar társadalom 30%-a él olyan háztartásban, amelynek nincsen akkor háztartási szintű bevétele, amely fedezi a létminimum összegét.
A cég meghatározta a társadalmi minimum értékét is. A társadalmi minimum meghatározása a Policy Agenda által kifejlesztett módszertanon alapul, ugyanazon a definíción alapul, amelyet 1990/1991-ben dolgozott ki a létminimummal foglalkozó parlamenti albizottság. Ez alapján a társadalmi minimum a következőt fejezi ki:
2017-ben az egy fős háztartás társadalmi minimum értéke 117 720 forint volt, egy aktív korú háztartás (két felnőtt és két gyermek) esetében pedig 341 388 forint a társadalmi minimum értéke. Mindezek alapján 2017-ben a magyar háztartások csaknem fele (48%) tartozott a társadalmi minimum alatt élők közé.
Forrás: portfolio.hu