Az Erasmus+ továbbra is az Európai Unió egyik kiemelt programja lesz, az oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramra 2014 és 2020 között csaknem 14,7 milliárd eurót fordítanak – mondta az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője a program elindításának 30. évfordulója alkalmából rendezett budapesti konferencián.
Zupkó Gábor elmondta, hogy míg 1987-ben 3244 ösztöndíjas volt, 2015-re már 640 ezer hallgatót, szakképzésben részt vevő fiatalt, önkéntest, pedagógust, edzőt, ifjúságsegítőt támogatott a program.
Zupkó Gábor kitért arra, hogy Magyarország a programban egyre vonzóbb célponttá vált, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem dobogós a fogadó egyetemek között, és jó hírét viszik az országnak, ahová szívesen térnek majd vissza a fiatalok.
Szólt arról is, hogy becslések szerint a programban kialakított kapcsolatoknak köszönhetően már egymillió “Erasmus-bébi” született 1987 óta.
Forrás: hrportal.hu