Éger: folyamatosan tárgyalnak az egészségügyi alapellátás pluszjuttatásáról
Folyamatosan, heti rendszerességgel, kemény tárgyalásokon egyeztet a kormányzat és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az egészségügyi alapellátásban dolgozók pluszjuttatásáról – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában Éger István MOK-elnök.
Felidézte: a kormányzat 2014-ben határozta el, hogy évi tízmilliárd forint pluszkeretet biztosít a területnek, ezt a következő két esztendőben meg is kapták, az idei büdzsé négy-, a jövő évi költségvetési tervezet pedig hétmilliárd forintot rendel erre a célra.
Éger István szerint még öt ilyen lépcsőre van szükség ahhoz, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok juttatása elérje a kórháziakét, míg mostanra azt sikerült elérni, hogy egy középkorú orvos annyit keres, mint Szlovákiában egy pályakezdő kollégája.
Nem szabad egy-két milliárdon garasoskodni – fogalmazott a MOK elnöke, hangsúlyozva, hogy ez a megtakarítás később sokszor ekkora kiadást tehet szükségessé.
Forrás: szakszervezetek.hu