A lap hétfői számában ismerteti: tavaly, a pandémia évében összesen 64-en, egy évvel korábban 83-an vesztették életüket munkavégzés közben. Ez ellentétes az elmúlt ötévi trenddel, hiszen akkor a tragikus kimenetelű balesetek száma jellemzően csökkent – írja a Világgazdaság. Az idén január 1. és július 31. között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben, ez 2,7 százalékos csökkenés egy év alatt.
Tavaly egész évben több mint 20 ezer, három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabalesetről készült jegyzőkönyv. A csonkolásos balesetek száma 2021 első hét hónapjában 114 volt, ami éves összevetésben több mint 6 százalékos visszaesés. Az ITM adatai szerint a legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt, minden ötödik dolgozó itt sérült meg.
A sérülések harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál volt. A sérülések közel háromnegyedét a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen szenvedték el a dolgozók – írja a Világgazdaság.
Forrás: portfolio.hu
A címlapkép forrása: Getty Images.