Bizonytalanul érzik magukat a magyar dolgozók

Némi optimizmusra adhat okot, hogy az elmúlt hónapokban komolyabb romlás nem tapasztalható a saját egzisztenciális helyzetük megítélésével kapcsolatban. A bizonytalansággal párhuzamosan a munkavállalók erősödő motivációját jelzi többek között, hogy az előző évhez képest több mint kétszer annyian lennének hajlandóak akár a saját költségükön is továbbképezni magukat, illetve a válaszadók kétharmada hajlandó lenne a mostaninál messzebbre,…

Felborulhat a munka és a magánélet egyensúlya a home office-ban: EU-s szabályozás jöhet

Törvényben garantálná az Európai Parlament, hogy az otthonról dolgozók szankciók nélkül lecsatlakozhassanak digitális eszközeikről, vagyis ne legyen kötelező rendelkezésre állniuk a munkaidő lejárta után. A Eurofound alapítvány felmérése azt mutatja, hogy az otthonról dolgozók körében kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy a heti maximális 48 óránál többet töltenek munkával. A hazai szakszervezeti szövetség szerint a…

“A kormány mit tett bele ebbe a megállapodásba?” – kérdezi a szakszervezet

A Magyar Szakszervezetek Szövetsége nem találta elegendőnek a minimálbér 4 százalékos emelését, és nem írta alá az erről szóló megállapodást – írja a Magyar Narancs.  A Munkástanácsok és a Liga Szakszervezetek is aláírta hétfőn a minimálbér és a garantált bérminimum ez évi összegéről szóló megállapodást. A kormány ennek alapján határozza meg a teljes munkaidőre járó havi…

Munkajogi aktualitások 2021 januárjában

A 2021. év elejét sok tekintetben továbbra is a COVID19 járványügyi helyzet, illetve annak következményei határozzák meg. A munkavállalók, amennyiben ez lehetséges, otthon végzik munkájukat. Abban a körben pedig, ahol ez nem megoldható, s az aktuálisan ellátandó feladatok mennyiségére tekintettel ez a célravezető megoldás, a munkavállalók szabadságot kapnak, vagy a munkáltatóval fizetés nélküli szabadságban állapodnak…

Trükkös az idei cafeteria

Az idén évközben igen jelentősen változik a SZÉP-kártya szabályozása. Emiatt (nem mindegy, mikor mennyi pénz érkezik) nem árt észnél lenniük a cégeknek és a dolgozóknak. Kérdés, mi lesz a távmunka költségtérítésével. Közben jön a nemzeti utalvány. Az azenpenzem.hu cikke. Az adóhatóság (NAV) külön tájékoztatóban hangsúlyozta: 2021. január 1. és 2021. június 30. között az szja-törvénytől eltérően a…

WEF: Több új munkahelyet hoz létre a robotizáció mint amennyit megszűntet

Alapvetően alakítja át a munkaerővel kapcsolatos elvárásokat, hogy a pandémia felgyorsította a digitalizációt és a robotok alkalmazását. Egyre inkább a képzett, és a tanulásra, továbbképzésre hajlandó, rugalmas munkaerőt igényelnek a vállalkozások. A novekedes.hu cikke. A Világgazdasági Fórum Jövő foglalkozásait vizsgáló kutatása idén harmadik szakaszához érkezett. Ebben a világjárvány okozta lezárások hosszú távú hatását igyekeztek megmutatni.…

Megháromszorozódott a 300 ezer forint feletti nyugdíjasok száma, 1,2 millióan kapnak átlag alatti ellátást

Látványosan megugrott azok tábora, akik havi 200, illetve 300 ezer forint feletti nyugdíjat kapnak – derül ki a KSH adatsorából. Az alacsonyabb nyugdíjúak száma eközben mérséklődött valamelyest, de még mindig több mint félmillióan voltak, akiknek havi 100 ezer forintnál kevesebbel kellett beérniük – írja a 24.hu. Vadonatúj nyugdíjstatisztikához jutottunk, amiből az derül ki, hogy érzékelhetően…

Infláció 2020-ban: átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak

Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak – közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal. A szezonálisan ingadozó árú termékektől és az energiaáraktól megszűrt mutató, a maginfláció a novemberi 3,9 százalékról az…

Ha valaki egy órát dolgozott, foglalkoztatottnak számít

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint olyan hatékony a kormány munkahelyvédelmi támogatása, hogy 2020 decemberében négyezerrel több ember dolgozott mint egy évvel ezelőtt. A szakszervezeti szövetség elnöke szerint azonban nem mindegy, hol keressük az ezzel kapcsolatos adatokat, ugyanis a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal szerint egy év alatt 56 ezren veszítették el a munkájukat. Számos jelentés, felmérés, kutatás…

Mi vezetett oda, hogy egy Dunaferr méretű nagyvállalat nyíltan szembe mehet a törvényekkel?

Ez az írás a december 11-én, és azt megelőzően, a Dunaferrnél lezajlott események kapcsán íródott. Sajnos nem lehet túlbecsülni ennek az eseménysorozatnak a jelentőségét. Ha most hagyjuk, ez a nap egészen biztosan fekete péntekként fog bevonulni a rendszerváltás utáni magyar szakszervezeti mozgalom, illetve a munkavállalókkal szembeni jogsértések történetébe. A kilencvenes évek óta nem történt olyan, hogy egy működő, erős és…