Míg globális szinten a koronavírus mellett a munkanélküliség a legfőbb félelme a lakosságnak, nemzetközi összehasonlításban Magyarországon az egyik legalacsonyabb az említése e kettőnek – derül ki az Ipsos kutatásából.
A járvány lassú lefutásával párhuzamosan egyre erősödnek a pesszimista hangok és az aggodalmak a világban. A nemzetközi számok tanulsága szerint a vírus okozta krízis, és a korábban soha nem látott új élethelyzet csak ideiglenesen volt képes összehozni az embereket, és pozitív irányba mozdítani a mért országok hangulatindexét. Júliusban globális szinten a lakosság 39% vallja, hogy jó irányban haladnak a dolgok országában (6 százalékpont csökkenés májushoz képest), míg nagyjából másfélszer ennyien gondolják (61%), hogy rossz úton halad az emberiség.
Csakúgy, mint az elmúlt hónapokban, az egyes országok állampolgárainak hangulata nagy szórást mutat. A globális átlagot jelentősen meghaladó optimizmus Szaúd-Arábia után Malajziát, Ausztráliát, Indiát jellemzi, míg a másik végletet Chile és Dél-Afrika mellett számos európai ország, köztük Magyarország képviseli. A mérésbe bevont nemzetek közül mindössze 7 esetében javult a közhangulat, míg 16 országban romlottak az általános kilátások a jövőt illetően.
Általános félelmek közt első helyen a koronavírus áll: 27 országból 11 esetében foglalja el a képzeletbeli dobogó csúcsát. Ugyanakkor a vírussal is nyilvánvaló összefüggésben álló munkanélküliség mostanra hasonló veszélyt jelent globális szinten.
Magyarország a világátlagtól jelentősen eltérő képet mutat továbbra is, sőt még nagyobbra nyílt az olló a félelmeket illetően.
Az egészségügy problémái első helyen aggasztják a magyarokat (56%-os említéssel globális szinten a legmagasabb érték), de hasonló súllyal jelenik meg a kimutatásban a korrupció (54%, szintén a legmagasabb érték a világon) és a szegénység is (49%, harmadik legmagasabb érték Oroszországot és Kínát követően). A világot második helyen foglalkoztató munkanélküliség a magyarok számára továbbra sem dobogós félelem (26%-os említés, súlya nem változott az elmúlt hónapokban sem).
A világot legjobban aggasztó koronavírus júliusra már csak a hetedik legégetőbb veszély Magyarország állampolgárai számára (a 15% a legalacsonyabb említési arány a mért 27 ország közül).
Az elmúlt 8 év értékeit tekintve megállapítható, hogy a magyarokat foglalkoztató legfontosabb problémák közül az egészségüggyel, a korrupcióval és a szegénységgel kapcsolatos aggodalmak súlya kezd kiegyenlítődni, míg a COVID-19 terjedésével párhuzamosan megugró munkanélküliségtől való félelem említése 30% alatt stabilizálódni látszik.
A magyar vonatkozású eredmények letölthetők cikkünk mellékletéből, a kutatás tejes adatbázisa elérhető az Ipsos nemzetközi oldalán.
Forrás: mediapiac.hu