Nyugdíj-felzárkóztatás, életszínvonal-javítás, béremelések – 11 pontos követeléslistát kapott a kormány

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Tisztes Munkát Mindenkinek címmel adott ki kiáltványt, hogy biztonságot és szociális védelmet kapjanak a munkavállalók és családjaik. A 11 pontos követeléslistán kérik a kormánytól, hogy indítsanak nemzeti bérfelzárkóztatási programot, legyen foglalkoztatási adatbázis, dolgozzák ki a nyugdíjfelzárkóztatási rendszert, valamint a létminimumhoz igazított minimális kereset meghatározását is kérik többek között – írja a…

Radikálisan írhatja újra a munkaerőpiac szabályait az 5G

A minden korábbinál gyorsabb internet és a kiterjesztett valóság együtt olyan körülményeket teremthet, mely új távlatokat nyit a dolgozók és a munkaadók előtt. Ez számos előnnyel járhat, de ennek is meglesz a maga árnyoldala – írja a Privátbankár. Egyre közelebb araszol az 5G, és közeledik a VR-t leváltó XR korszaka is – ez utóbbi a virtuális…

SzIA

    A Szakszervezeti Ifjúsági Akció öt hazai konföderáció ifi vezetőinek összefogásával, a Friedrich Ebert Stiftung szakmai és anyagi támogatásával született meg. Célja megismertetni, hogy a szakszervezetek miért és hogyan küzdenek a mindennapokban, és ezért mit tesznek. Sokadik kisebb-nagyobb rendezvényeik lebonyolítását követően, 09.13-14-én konferenciát szerveztek, ahol külföldi (Európai Szakszervezet Szövetség ETUC) és hazai szakszervezeti vezetők…

ROTARY Családi Nap

2019. szeptember 7-én a korábbi évek hagyományait követve az idén is megrendezésre került a Rotary Családi Nap, immár 15-ik alkalommal. A tavalyi évhez hasonlóan a Családi Nap az idén is egy helyszínen kerül megrendezésre a nagykanizsai GE sportpályán. A rendezvényre való eljutás érdekében az alföldi kollégáknak szervezett (kis)buszos utazási lehetőséget biztosítottak, a felszálló-/megállóhelyek a jelentkezők…

Bányásznapi koszorúzás Nagykanizsán

Az idén is sor került Nagykanizsán a Petőfi utcai Bányász emlékműnél a hagyományos Bányásznapi koszorúzásra. Ez alkalommal is elhunyt társaikra emlékeztek a szakma képviselői. A koszorúzáson részt vettek a MOL Bányász Szakszervezet, Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, MOL Termelés, ROTARY Zrt., Magyar Földgáz Tároló, OT Industries és a Szakképző Intézet képviselői. A nemzeti himnusz…

Rossz hírek a jövő nyugdíjasainak

Az OECD tanulmányából kiderül, hogy a következő években szükséges lesz a nyugdíjkorhatár emelése. Így a jövő nyugdíjasai tovább fognak dolgozni és vélhetően a nyugdíjak is alacsonyabbak lesznek a mostaninál – írja a napi.hu. Az elöregedés miatt sok országban jellemző változás az öregségi nyugdíjkorhatár emelése lett, lassan eltűnik a férfiak és a nők nyugdíjkor-határának különbsége. Az…

A MOL Bányász Nyugdíjas Klub koszorúzása

A nagykanizsai MOL Bányász Nyugdíjas Klub a hagyományaiknak megfelelően a 69. Bányásznap alkalmából  felkereste a nagykanizsai Köztemetőben a legendás olajmérnök Buda Ernő és Trombitás István a KFV Ny.vezérigazgató sírját ,ahol  Fehér Imre klubvezető és a klubtagság képviselői  elhelyezték az emlékezés virágait. A temető melletti “MAORT-telep” Nagykanizsa nevezetessége. Az olajipar fénykorában épült városrész amerikás stílusa még mindig…

Emléktábla avatás Kardoskúton

Hanyecz Ernőnek, az Orosházi Bányászati üzem néhai igazgatójának emléktábláját avatták fel Kardoskút főterén, melyet az ott álló himba emlékmű talapzatán helyeztek el. Az avató ünnepségen a kezdeményezők és támogatók nevében beszédet mondott Kis Bálint MOL Nyrt. Üzemi Tanács/EÜT elnök, Ivancsis Péter Észak-magyarországi termelés MOL vezető, valamint Varga PáL a település alpolgármestere. Az emléktábla avatást követően…

Szakszervezeti trendforduló a láthatáron

Beérni látszik a szakszervezetek sokéves próbálkozása, hogy a mozgalmat fellendítsék és megszólítsák a fiatalokat. Legalábbis ezt támasztja alá a Policy Agenda, a Friedrich Ebert Stiftung és a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség (SZISZ) közös, reprezentatív felmérése. Kunert Annamária – Kiss Nikoletta A felmérés arra kereste a választ, hogy az elmúlt több mint fél év sztrájkjai, a rabszolgatörvény…