Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség / ITUC Európai Szakszervezeti Szövetség / ESZSZ
Címzett: Liga, MASZSZ, SZEF, ÉSZT, MOSZ
Brüsszel, 2018. december 6.
Kedves Kollégák!
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség 163 ország 207 millió, és az Európai Szakszervezeti Szövetsé39 ország 45 millió munkavállalója képviseletében teljes támogatásunkat és szolidaritásunkat fejezzük ki tiltakozó napotokkal, melyen a magyar Munkatörvény parlamenti módosításával szemben tartotok. Ezzel sérülnek a szociális párbeszéd és a szociális partnerekkel szükséges konzultáció szabályai.
A módosítások 250-ről 400-ra növelnék az éves maximum túlóra keretet és egyről három évre növelnék a munkaidő keretet. Ez a munkakörülmények jelentős rontásához és a munkavállalók magas szintű kizsákmányoláshoz vezetne.
Ezeket a változásokat elfogadhatatlannak tartjuk és teljes mértékben támogatjuk a javaslatok visszavonására és az alapvető ILO egyezmények tiszteletben tartására vonatkozó jogos követeléseiteket.
Üdvözlettel,
Sharan Burrow Luca Visentini
Főtitkár Főtitkár
ITUC ESZSZ
NEMZETKÖZI SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG (ITUC) 4. Kongresszusa
Koppenhága 2018 december 2-7
Rendkívüli határozat a magyarországi Munkatörvény reformról
előterjesztő: Német Szakszervezeti Szövetség / DGB
A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség 4. koppenhágai kongresszusa 2018 december 2-7 között tájékoztatást kapott a tervezett munkavállaló ellenes magyar Munkatörvény módosításról.
A versenyképesség javítását nem szabad a munkavállalók helyzetének lerontására és jogaik visszavágására alapozni – sem Magyarországon, sem az Európai Unió, vagy a világ más országaiban.
163 ország és terület 331 szervezetbe tömörült 207 millió dolgozója nevében az ITUC ellenzi a kormányzó FIDESZ által beterjesztett módosító javaslatot, mely 400 órára kívánja emelni a túlmunka éves keretét és a munkaidő keretet 12-ről 36 hónapra növelné. Ezzel akár három évre is kitolódhat a túlmunka kifizetése.
Az ITUC 4. kongresszusának küldöttjei támogatják a magyar dolgozók tiltakozását, a december 8-i utcára vonulásokat és sürgeti a magyar kormányt, hogy vonja vissza a törvénytervezetet, mert az aláássa a nemzeti közös gyakorlatot és megsérti az EU munkaidő irányelvének normáit.
Koppenhága, 2018. december 2-7.
HORVÁTORSZÁG
Horvát Szakszervezeti Szövetség / UATUC
A legnagyobb horvátországi konföderáció, a 25 ágazati szervezetet tömörítő Horvát Független Szakszervezeti Szövetség (UATUC), szolidaritását fejezi ki a magyar dolgozókkal, akik a közelmúltban, a munkavállaló ellenes Munka Törvény módosítása ellen lépnek fel.
Ellenezzük, hogy a versenyképesség javításának politikája a munkavállalói pozíciók lerontására, és a nemzetközi normák, a szociális jóléti állam értékei lerontására épüljenek. A több, mit százezer tagunk mellettetek áll. Erőteljesen tiltakozunk az ellen, hogy a magyar Munkatörvény módosítása hatnapos munkahéthez vezet a túlmunka 400 órára és a munkaidő keret 36 hónapra emelésével.
Az UATUC felszólítja a magyar kormányt és a jogalkotókat, hogy szavazzanak ezen változtatások ellen, és a nemzetközi normákkal összhangban döntsenek. Felhívjuk a magyar kormányt, hogy valódi, érdemi szociális párbeszédet folytasson és fejezze be a jogalkotási folyamattal való visszaélést.
Az UATUC teljes szolidaritását fejezi ki a magyar munkavállalókkal és szakszervezetekkel azon harcuk mellett, amit a tisztes/ méltányos munka és foglalkoztatási feltételek érdekében, és társadalmi és munkahelyi demokráciáért folytatnak.
December 8-ára sikeres demonstrációt kívánunk – elég a rabszolgatörvényből! Szolidaritásban, együtt erősebbek vagyunk!
Mladen Novosel, UATUC elnök
LENGYELORSZÁG
Szolidaritás Független Szakszervezet
Kedves Kollégák,
Meghökkenéssel olvastuk, hogy kormányotok az éves túlórakeretet 250-ről 400 órára kívánja emelni és a referencia időt egyről három évre növelné. Ezt a munkavállalók kizsákmányolása irányába tett nagy lépésként értékeljük, és elfogadhatatlannak tartjuk.
Fogadjátok szolidaritási üzenetünket az összes magyar dolgozó jobb munkakörülményeiért folytatott harcotok támogatásaként.
Üdvözlettel,
Piotr Duda, elnök, Szolidaritás
AUSZTRIA
Osztrák Szakszervezeti Szövetség / ÖGB
Kedves Kollégák, Barátok,
Köszönjük a tájékoztatást, amit a December 8-ra tervezett tiltakozó tüntetésről küldtetek.
Teljes mértékben támogatjuk tiltakozásotokat a Munkatörvény módosítása ellen, ami megnövelné a túlmunka idejét és kiterjesztené a munkaidő keretet.
Ezek a módosítások az munkahelyi munkavállalói képviselet meggyengítéséhez és a munkáltató megerősítéséhez vezetnének, és a munkavállalók munkakörülményeit rontva a kizsákmányolásukat erősítenék. Teljes mértékben igazatok van, mikor kifejezitek kormányotok felé, hogy ezek a változások elfogadhatatlanok és nem veszik figyelembe a dolgozók szükségleteit.
Hisszük, hogy ezt a helyzetet olyan intézkedésekkel kell kezelni, melyekkel hallhatóvá tesszük hangunkat és megállíthatjuk az európai nemzet zuhanását.
Fogadjátok az Osztrák Szakszervezeti Szövetség minden kollégájától, hogy ha fizikailag nem is, de lélekben mind ott lesznek veletek az utcán.
Szolidaritással, Korinna Schumann, alelnök, Osztrák Szakszervezeti Szövetség
SPANYOLORSZÁG
Spanyol Általános Munkásszövetség / USO
MASZSZ elnök
Budapest
Madrid, 2018 December 4
Tisztelt Elnök Úr!
A versenyképesség a munkáltatók és kormányok mottója a vállalati profit szolgálatában és ezt a munkaidő “rugalmasításához”, vagy megnöveléséhez érvként használják, a bérek és jogok csökkentésével. A munkavállalói jogok egész Európában és globálisan is támadásnak vannak kitéve a versenyképesség növelés szükségességének fedezete alatt. Már nem tudnak becsapni minket, tudjuk, hogy egyedüli céljuk csak a már így is hatalmas profitjuk növelése és vállalati kapzsiságuk kielégítése, amit meg kell állítanunk.
Szakszervezeteink és rajtuk keresztül az általuk képviselt munkavállalók Európa szerte és globálisan is össze kell, hogy fogjunk azért, hogy rákényszerítsük a nagyvállalatokat a tisztes munka biztosítására és tisztes bérek fizetésére. és a kormányokat, hogy ratifikálják és alkalmazzák az ILO alapvető munkaügyi normáit és tisztes munka programját.
Mindezen túl az EU-ban kemény munkára és szoros összefogásra lesz szükség, hogy biztosítsuk az egy éve elfogadott, Alapvető Szociális Jogok Európai Pillérének végrehajtását.
Teljes mértékben támogatjuk ellenállásotokat és szívből jövő szolidaritásunkat fejezzük ki a december 8-i tüntetésetekkel, amit a rabszolgatörvény és az azt keresztülnyomó, a jogalkotással való visszaélés, és a kormányotok önkényes döntései ellen tartotok.
Erőt és sikereket kívánunk harcotokhoz, amit a munkavállalók jogainak védelméért folytattok. Ennek a tisztességtelen törvénynek a legyőzése minden európai dolgozó sikere lesz.
Szolidaritással,
Joaquin Pérez Javier de Vicente, Főtitkár UGT
PERC / Páneurópai Szakszervezeti Tanács
A 90 országos szakszervezeti szövetséget képviselő Páneurópai Regionális Szakszervezeti Tanács (PERC) nevében szeretném kifejezni szolidaritásunkat a magyar dolgozókkal és szakszervezetekkel a magyar Munkatörvény munkavállaló ellenes módosítása elleni fellépésükben.
Hisszük, hogy a versenyképesség javításának politikáját nem lehet a munkakörülmények és munkavállalói jogok lerontására építeni, figyelmen kívül hagyva a nemzetközi normákat és a szociális jóléti állam értékeit. Európa 90 szakszervezeti központja nevében erőteljesen tiltakozunk a magyar Munkatörvény önkényes módosítása ellen, ami hatnapos munkahetet hoz a túlmunka éves szintjének 400 órára, és a munkaidő keret 36 hónapra emelésével.
A PERC felszólítja a magyar kormányt, és jogalkotókat, hogy szavazzanak ezen változtatások ellen a nemzetközi normákkal összhangban. Teljes szolidaritásunkat fejezzük ki a magyar munkavállalókkal és szakszervezetikkel a tisztes munka- és foglalkoztatási feltételekért, a társadalmi és munka világának demokráciájáért folytatott harcukkal.
Irakli Petrialvili, PERC elnök
BULGÁRIA
Bolgár Független Szakszervezeti Szövetség
Kordás László, MASZSZ elnök
Kedves Kollégák, Barátaink!
A Bolgár Független Szakszervezeti Szövetség (CITUB) támogatását fejezi a magyar dolgozókkal.
A Munkatörvény változásának közelmúltbeli javaslata, hogy a túlmunka éves maximuma 250 óráról 400-ra emelkedjen és a referenciaidő 1-ről háromra nőjön, túlzott hatalmat ad a munkáltatók kezébe a munkaidő szervezését és a kifizetések nagyon hosszú időtávra kiterjesztését illetően. Ez a munkakörülmények jelentős lerontásához és a munkavállalók kizsákmányolásának magas szintjéhez vezet. Mindezen túl a kormány önkényesen jelentette be döntését a szociális partnerekkel kötelező, érdemi tárgyalások nélkül.
Mindez elfogadhatatlan!
Teljes mértékben támogatjuk tiltakozásotokat a „rabszolgatörvény” ellen, amit a december 8-i tüntetéseteken is kifejeztek. Mutassatok erőt és védjétek meg jogaitokat!
A CITUB minden tagja szolidaritást vállalva áll az oldalatokon, ha nem is fizikailag, de lélekben mindenképpen!
Szolidaritással, PLAMEN DIMITROV, elnök, CITUB
SPANYOLORSZÁG
Általános Munkásszövetség
A spanyol Általános Munkás Szövetség (UGT) nevében szeretném szolidaritásunkat és támogatásunkat kifejezni a december 8-i mozgósításotokkal és tüntetésetekkel kapcsolatban.
Harcotok a túlmunka keretének kiterjesztése ellen több, mint igazolható, hisz Európában és világszerte azért dolgozunk, hogy a Szociális Jogok Európai Pillére és az ILO Tisztes Munka Programja hatékonyan legyen megvalósítva.
Sok sikert kívánunk a december 8-i tüntetésetek sikeréhez.
Üdvözlettel, Jesus Gallego
Szövetségi titkár UGT
SVÁJC
Svájci Szakszervezeti Szövetség
Szolidaritási levél a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez
A Svájci Szakszervezeti Szövetség teljes mértékben szolidáris a magyar szakszervezetekkel és dolgozókkal a magyar kormány Munkatörvény elleni jelen támadásával szembeni harcában. A munkavállalók védelmének tervezett lebontása támadás a dolgozók és képviselőik, a szakszervezetek ellen.
A túlmunka túlzott növelése, a véd intézkedések eltörlése a Munkatörvényben újra megmutatja, hogy a magyar kormány milyen mértékben hagyja figyelmen kívül a munkavállalókat és képviselőiket, a szakszervezeteket.
Szolidaritásban mellettetek állunka dolgozók jogainak és méltóságának védelméért folytatott harcotokban. Szolidárisak vagyunk a December 8-I tiltakozó akciótokkal.
Harcotok nagyon fontos azért, hogy megállítsátok a Magyar kormány azon kísérletét, ami a magyarországi dolgozók jogainak és méltóságának aláásására irányul. Harcotok része aannak az ellenállásnak, amit a szakszervezetek Európa szerte vívnak, világos jelzést adva a politikának: “Ami elég, az elég!”
Szolidaritással,
Elnök, SGB
FINNORSZÁG
Finn Szakszervezetek Központi Szövetsége
Jarkko Eloranta, a 900000 tagot tömörítő Finn Szakszervezeti Szövetség (SAK) elnökének üzenete:
A Magyar munkavállalókhoz és szakszervezetekhez
A Finn Szakszervezeti Szövetség nevében szolidaritásunkat fejezzük ki a jelenlegi kormányzati kezdeményezések elleni akciótokkal, mely rontja a magyar Munkatörvényt.
A túlmunka maximumának emelési javaslata felháborító és elfogadhatatlan. Ez komolyan gyengítené a munkavállalók védelmét és a munkáltatóknak túlzott hatalmat adna a munkaidő szervezésében.
A munkajog reformjakor a munkavállalói jogok egyoldalú visszavágása helyett megfelelő szociális párbeszédre van szükség, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és az Európai Unió alapelvei mentén.
OROSZORSZÁG
Oroszországi Független Szakszervezetek Szövetsége / FNPR
A Magyar Szakszervezeti Szövetségnek
Kedves Kollégák!
Megdöbbenéssel értesültünk kormányotok szégyenletes és megdöbbentő kísérletéről, amivel emelni kívánja Magyarországon a legális túlmunka mértékét. A lehető legerőteljesebb mértékben elítéljük ezt a kísérletet.
A gazdaságnak az embereket kell szolgálnia, s nem fordítva. Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a versenyképességet a munka- családi élet egyensúlyának megzavarásával, egészségük és családjaik megkárosításával emeljék.
Az érdemi szociális párbeszéd elkerülésével pedig a kormány a sérülések mellett sértést is elkövet.
Ebben a helyzetben a szakszervezetek számára nem marad más, mint a tiltakozás. Reméljük, és hisszük, hogy a December 8-i tiltakozó akciótok sikeres lesz a magyarországi dolgozók és családjaik érdekében.
Szolidaritással,
Oroszországi Független Szakszervezetek Szövetsége / FNPR
CSEHORSZÁG
Cseh-Morva Szakszervezeti Szövetség / CMKOS
Kedves Kollégák!
Súlyos aggodalommal értesültünk a magyar Munkatörvény módosítására tett javaslatokról. Együtt állunk magyar kollégáinkkal, és osztjuk azt, ahogy visszautasítjátok a munkakörülmények lerontását, az éves túlmunkaidő kiterjesztését és a munkaidőkeret növelését. Ezek az indítványok egyértelműen a magyarországi munkavállalók és a köztisztviselők, s így a közszolgáltatások ellenébe és összességében a magyar emberek érdekei ellen mennek.
A cseh munkavállalók nevében szeretném kifejezni megingathatatlan támogatásunkat a Munkatörvény ezen módosításai elleni mozgósítás mellett, ami a MASZSZ kollégák által szervezett december 8-i demonstrációban csúcsosodik ki.
Elég a rabszolgatörvényből!
Josef Stredula
Elnök, CMKOS
SZLOVÁKIA
Szlovák Köztársaság Szakszervezeti Szövetsége
A Szlovák Köztársaság Szakszervezeti Szövetsége (KOZ SR) támogatja a Magyar dolgozók tiltakozását, amire holnap, December 8-án kerül sor Budapesten és felhívja a kormányt, hogy vonja vissza azt a törvénymódósítást, ami a nemzeti közös gyakorlat aláásását és az EU munkaerő direktíva minimum normáinak megsértését jelenti.
A KOZ SR a Magyar kollégákkal van.
Üdvözlettel,
KOZ SR
BELGIUM
Belga Általános Munkásszövetség / FGTB
A magyar szakszervezetekhez, kollégákhoz
Kedves Kollégák!
Értesültünk a magyar kormány közelmúltbeli javaslatairól, azokról a további változásokról, melyek a magyar Munkatörvény lerontását jelentik.
Hihetetlenek javaslataik és döntésük a jelenlegi MT megváltoztatására, ami lehetővé teszi a munkáltatóknak, hogy egyoldalúan növeljék a teljesítendő túlmunkát. teljességgel elfogadhatatlan, hogy csak akkor lehessen csökkenteni, ha megállapodás jön létre. A munkaidő megnövelése mélyen belevág a dolgozók magán és családi életébe, nem beszélve arról, hogy milyen negatív hatással lesz a munkavállalók egészségére.
Ez önmagában is veszélyes lehet. A túl sok túlmunka konkrét kockázatot jelent és hatással van a munkahelyi balesetek számára. A munkaidő csökkentése összesen napi 8 órára, a 8 óra szabadidő és 8 óra alvás a valóságban mindig is összekapcsolódott az egészség és biztonság kérdéseivel. Nem léphetünk vissza ezen alapvető elvtől.
Tényleg tiszteletben kell tartanunk minden érintett dolgozó munkaidejét és garantálnunk kell, hogy a Szociális Jogok Európai Pillére nem kerül a szemétdombra már a kezdetektől.
Az FGTB egyértelmű szolidaritását nyilvánítja ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség és kollégáink mellett és minden jót kíván a december 8-i nagy demonstrációjához.
Szolidaritással,
Miranda Ulens, fötitkár
FRANCIAORSZÁG
Általános Munkásszövetség / CGT
A magyar MASZSZ szakszervezeti szövetségnek
Szolidaritás a magyar szakszervezetek december 8-i akciónapjához
Kedves Kollégák!
A francia CGT (Általános Szakszervezeti Szövetség) nevében szeretném teljes szolidaritásunkat és támogatásunkat kifejezni a konföderációtok által a magyar munkavállalók szerzett törvényi és szociális jogainak megőrzéséért folytatott harcához.
Az ellenetek intézett támadások elfogadhatatlanok. Ne mozgósítsunk, ha a kormány évente 50 plusz órát kíván rátok kényszeríteni, a bérek növelése nélkül?
Ezzel egyidőben látjuk a köztisztviselők, közszolgálatban dolgozók státusza elleni támadásokat is. Mindezek az intézkedések hasonló logikával Franciaországban és Európa más országaiban is az emberek hátrányára történnek.
Sok sikert kívánunk holnapi mozgósításotokhoz.
Testvéri üdvözlettel,
Philippe Martinez, Főtitkár, CGT
UNI Global
Varga Mihály Miniszter úrnak
Tisztelt Varga Mihály Miniszter Úr,
Tisztelt Bodó Sándor Úr!
Az UNI Globál Szakszervezet 150 ország 20 millió munkavállalója nevében mély aggodalmamat fejezem ki a javasolt új munkaügyi szabályozással kapcsolatban, melyet a Távközlési Szakszervezetek Országos Tanácsával való megfelelő konzultáció nélkül hoznak. Ez a mód ellentétes a tisztességes eljárással és nem ismeri el a munkavállalók érdekeit képviselő szakszervezetek szerepét a szociális párbeszédben.
Mindezen túl, a javasolt törvényi változások tartalma elfogadhatatlan azok számára, akiket közvetlenül érint: a dolgozókat. Ez az új javaslat, lehetővé téve az éves 400 óra túlmunkát és az ellenértékének három éven belüli kifizetését, túlzott munka terhet ró a munkavállalókra, miközben lehetővé teszi az elvégzett munkájuk díjazása kifizetésének sok hónapos, ha nem éves halasztását. Ez a modern munkaügyi normákat tekintve rendellenes, és azonnal vissza kell vonni.
Támogatjuk a Távközlési Szakszervezetek Országos Tanácsát és tagszervezetünket, a TÁVSZAK-ot abban a törekvésükben, hogy teljes mértékben részes legyen az országos munkajogi változásokkal kapcsolatos szociális párbeszédben és hogy megvédje az országuk távközlési dolgozóinak érdekeit. Nyomon fogjuk követni ezt a helyzetet és a TÁVSZAK-kal együtt dolgozunk a távközlési dolgozók jogainak védelméért.
Üdvözlettel,
Teresa Casertano, UNI ICTS osztályvezető
UNI Europa szolidaritási üzenete
Az európai szolgáltatási dolgozók szakszervezete, az UNI Europa elítéli a Magyar Munkatörvény munkavállaló ellenes módosítását. A versenyképesség növelése nem alapulhat a munkavállalók pozíciójának lerontásán és jogaik megtámadásán.
50 ország 272 nemzeti szakszervezetének 7 millió szolgáltatási dolgozója nevében az UNI Europa tiltakozik a FIDESZ kormány előterjesztése ellen, mivel törvényük 36 hónapra terjesztené ki a munkaidő keretet és 400 órára növelné az éves túlmunkát.
A munkaidő fontos mérföldkő a szakszervezeti mozgalom történetében, hogy biztosítsák a “szabadidő” jogát. A harcnak még nincs vége. A munkavállalóknak joga van a munkaidő tisztességes elosztásához. AZ UNI Europa és tagszervezetei szolidárisak a Magyar dolgozókkal és szakszervezetikkel. Felszólítjuk a kormányt, hogy szigorúan a nemzetközi munkaügyi normákkal összhangban lépjen.
Oliver Röthig,
UNI Europa regionális titkár