A nők nagyobb arányban folytattak felsőfokú tanulmányokat a férfiaknál, és minél több gyerekük született, annál nagyobb arányban foglalkoztatták őket. Fizetésük ugyanakkor jelentősen kevesebb volt, mint a férfiaké – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2016-ra vonatkozó felméréséből – írja a Világgazdaság.
A befejezett iskolai végzettséget tekintve az alacsonyabb képzettségi szinteken alig vannak különbségek a nők és a férfiak között az Európai Unióban. Ugyanakkor a magasabb szintek esetében már észrevehetőek a különbségek – áll az Eurostat, az uniós tagállamok statisztikai hivatalai és az EFTA-országok közreműködésével készült „Otthon, munkában, iskolában…” című felmérésben.
A nők tanultabbak, mint a férfiak
Eszerint 2016-ban a 25 és 64 év közötti nők és férfiak csoportján belül azonos arányban (23 százalék) voltak jelen a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők, a nők pedig kisebb arányban szereztek legfeljebb középfokú végzettséget (nők: 45 százalék, férfiak: 48 százalék). Ez a tendencia megfigyelhető volt majdnem az összes tagállamban.
A kutatás kitér rá, a nők 33, a férfiak 29 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel az EU-ban.
Szinte mindegyik tagállamban magasabb volt a felsőfokú végzettséggel rendelkező nők aránya, a legnagyobb különbség a nők és férfiak között e tekintetben a balti országokban, Finnországban, Svédországban és Szlovéniában voltak.
Minél több a gyermek, annál nagyobb a különbség
Átlagosan a férfiak foglalkoztatási rátája 2016-ban magasabb volt (72 százalék), mint a nőké (61 százalék). Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a két nem foglalkoztatási rátája közti különbség a gyermekek számával együtt növekszik – írja a felmérés. Eszerint
2016-ban a gyermektelen nők foglalkoztatási rátája 65, míg a férfiaké 73 százalék volt az EU-ban.
Az egygyermekes nők foglalkoztatási rátája elérte a 71 százalékot, míg a férfiaké 85 százalékot tett ki. A kétgyermekes nők rátája az egy gyermekkel rendelkezőkével közel azonos, 70 százalékos értéket mutatott, ugyanakkor a kétgyermekes férfiaké 89 százalék volt. A három- és többgyermekesek esetében a nők foglalkoztatási rátája 55 százalék volt a férfiak 84 százalékához képest.
Érdekes eredményt mutatott a nemek EU-s munkanélküliségi rátája: a nők körében ez az arány 8,7 százalék volt, míg a férfiak 8,4 százalékot tett ki. A nők munkanélküliségi rátája összesen 14 tagállamban volt magasabb a férfiakénál, 13 országban ugyanakkor több volt az állástalan férfi.
Magyarország e tekintetben viszonylag jól teljesített, a munkanélküliségi ráta ugyanis mindkét nem esetében ugyanakkora volt.
A nők és férfiak munkanélküliségi rátája közti legnagyobb különbségeket
- Görögországban (28,1 százalék a női, 19,9 százalék a férfi) és
- Spanyolországban (21,4 és 18,1 százalék)
figyelték meg. Ott, ahol a nők rátája alacsonyabb volt, mint a férfiaké, a legnagyobb különbségeket Írországban (6,5 százalék a női, 9,1 százalék a férfi), Lettországban (8,4 és 10,9 százalék) és Litvániában (6,7 és 9,1 százalék) mérték.
A nők átlagosan 16 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál
A jelentés szerint 2015-ben az EU tagországaiban a nők bruttó órabére átlagosan 16,3 százalékkal volt kevesebb, mint a férfiaké, tehát átlagban a nők kevesebbet kerestek minden tagállamban. A nemek közötti fizetéskülönbség (kereseti rés) mértéke ugyanakkor minden tagállamban eltérő volt.
Átlagos órabérek foglalkozások szerint, 2014
A legnagyobb különbséget Észtországban (26 százalék), Csehországban (22,5 százalék), Németországban (22 százalék), Ausztriában (21,7 százalék) és az Egyesült Királyságban (20,8 százalék) mérték. Ehhez képest a legkisebb rést Luxemburgban és Olaszországban (5,5 százalék), Romániában (5,8 százalék), Belgiumban (6,5 százalék) és Lengyelországban (7,7 százalék) tapasztalták.
Forrás: Világgazdaság