I. Jó Szerencsét Találkozó – Hagyományt teremtünk Szankon! ⚒️
Múlt szombaton (05.09.) a szanki Bányászpark megtelt élettel: megtartottuk az első szakszervezeti találkozónkat! Szeretnénk megköszönni Hachbold Tibornak a remek ötletet és a profi szervezést – nélküle ez a nap nem jött volna létre. Köszönjük Kiss Bálintnak és Somlai Ottónak, hogy az elnökség részéről jelenlétükkel és szakmai támogatásukkal emelték a rendezvény fényét. Természetesen üres…
MOL Bányász Szakszervezet Geoinform Alapszervezet Nyugdíjas találkozó
Szép tavaszi, már-már nyári időben tartottuk meg szokásos rendezvényünket. Több mint 30 volt kolléga vett részt a találkozón, ahol a főétel alapanyagául egy fiatal birka szolgált. A séfcsapat a vendégek érkezésére mindent előkészített, így az asztalok már megterítve várták a csapatot. A tagok folyamatosan érkeztek: szemrevételezték a készülő fogást, köszöntötték a régi kollégákat, és…




