Himnuszok

Himnusz 1.
[player id=1473]

Himnusz 2.
[player id=1475]

Himnusz 3.
[player id=1476]

 

Bányászkalapács

A címerleírásokban hagyományőrző módon, és gyakran pontatlanul, a bányászkalapács általában a bányászéket, esetleg a kalapácsot jelöli. A két bányászkalapács megjelölés a keresztbe tett éket és kalapácsot, a véső és kalapács a fúróvésőt és a kalapácsot takarja. A bányászcsákány többnyire a bányászékkel azonos módon jelenik meg a címertanban. Ehhez a formához ragaszkodtak a dualizmus korának címeradományaiban is, tehát nem követték a modernebb kéziszerszám-formákat. Kivételt képez Mály címerének sisakdísze, melyen a keresztbe tett ék és kalapács nem tényleges munkaeszköz, hanem dísz-bányászszimbólum, mely részben aranyozott ezüstből készült.

Az első címerpajzsba foglalt magyar városi jelképben, Selmecbánya 1275-ös címerében négy bányászszerszám látható: bányászékek, kalapács, egykarú csákány és bányászkapa. A bányászat világszerte használt jelképe, a keresztbe tett bányászék és -kalapács először a csehországi Kutná Hora (németül Kuttenberg) címerében jelenik, a 14. században. Ez látható a bányászat jelképeként 1417-ből a nagybörzsönyi bányásztemplom kapuja fölötti domborművön. Címerpajzsba helyezve, ezt a bányászjelvényt bányászcímernek is nevezik. Pénzeink közül először Mátyás aranyforintjain és ezüstdénárjain, majd János király aranyain jelenik meg, ami 1468-tól Nagybánya veretjele. Ez a jelkép a domináns Bélabánya, Dobsina, Dognácska, Boksánbánya, Szomolnok, Rozsnyó, Szepesremete pecsétjén, mely szinte teljesen kitölti a címerpajzsot.

Az ék és a kalapács a régebbi címereknél (Selmecbánya, Korompa, Rudabánya régi pecsétje) álló helyzetben látható, később keresztbe tett helyzetben fordul elő, illetve a bányászok kezében vagy önálló címerképként szerepel. Az ék és a kalapács mellett egyéb szerszámok is előfordulnak, mint Selmecbánya címerében is látható. Hibbe címerében egykarú bányászcsákány és bányászkapa, Telkibánya és Offenbánya címerében véső van. A vaskohászattal és vasiparral is rendelkező városok címerében (Jászó, Jolsva, Korompa, Nagyrőce, Csetnek) a kalapács és ék mellett üllő és fogó is látható. A bányalámpa egyedül Aknasuatag címerében maradt fenn. Aranyida 18. századi pecsétjén a keresztezett kalapács és ék mellett kohászati szerszámok, salaklehúzó és fogó is látható. A bányászattal foglalkozó családok a címereiben a kalapács és ék mellett látható a bányászkapa (Gruber, Hauer) és a feszítővasat markoló oroszlán (Freiseisen György) is. A jelképes értelmű bányamécs (a sötétségbe fényt hozó eszköz) először a dualizmus korában jelenik meg a Kerpely család sisakdíszén. A báró Geramb család címerében az oroszlán bányászkalapácsot és sulykot (tuditem) tart.
Forrás: Wikipédia

 

Szent Borbála legenda

Szent Borbála (3. század – 306. körül, Nikomédia) a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje és vértanú a keresztény kultúrában, a tizennégy segítőszent egyike. Nemzetközileg a Szent Barbara névalak ismert (Magyarországon ezt nem használják), az ortodox kereszténységben Barbara nagyvértanú.

Sem az autentikus kora keresztény írások, sem a (tévesen) Szent Jeromosnak tulajdonított Mártírológia eredeti változata nem említik. A 7. századtól azonban tisztelete elterjedt és ma is erős. A hivatalos katolikus naptárból a legendája történeti alapját övező kérdőjelek miatt 1969-ben kikerült, addigra azonban kulturális beágyazottsága annyira megerősödött, hogy kultusza nem szűnik és ezt a katolikus egyház sem ellenzi.^[1][2]

Mivel legendája a villámlással kötődik össze, kultusza különösen az olyan szakmákkal forrott össze, amelyek a robbanással, tűzzel valamilyen kapcsolatban állnak. A róla szóló 15. századi francia munkák közül az egyikben neki tulajdonított 13 csoda egy része arra a hitre épült, hogy tisztelői nem halnak meg gyónás és a betegek kenete felvétele nélkül.^[3] A művészek gyakran ábrázolták úgy, hogy kezében cibóriumot, felette ostyát tart. A keresztény kultúrkörben, Magyarországon is, gazdag néphagyománykincs kapcsolódik össze nevével.^[4][5]

 

Élete:

Neve a pogány jelentésű Barbarus név nőnemű változata. (Ennek azért van jelentősége, mivel történetének kulcsmotívuma, hogy a legendákban Dioscurusnak nevezett apja pogány volt.) Az életéről szóló legendák több változatban terjedtek el, amelyek több ponton ellentmondanak egymásnak. Egyes változatok szerint Antiochiában, mások szerint Héliopoliszban élt. A császár, akinek idején vértanúságot szenvedett, Maximinus Thrax (235 – 238), Maximianus (286 – 305) vagy Maximinus Daia (308 – 313), halálának helye Nikomédia, Toszkána, vagy Róma.^[6]

Szent Barbara szobra a prágai Károly-hídon (Jan és Ferdinand Brokoff műve, 1707).

Közös motívum, hogy apja pogány volt és hogy megóvja, egy toronyban nevelte. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, Borbála titokban kereszténnyé lett. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét, Borbála visszautasította. Egyszer, amikor apja elutazott, megparancsolta, hogy lakóhelye közelében fürdőt építsenek Borbálának két ablakkal. Távollétében Borbála elérte, hogy a Szentháromság szimbólumaként három ablak épüljön. Apja visszatértekor bevallotta, hogy keresztény. Ez akkor a Római Birodalomban bűnnek számított. Apja már kihúzta kardját, hogy megölje, de Borbála imái segítettek, megnyílt a fal és egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájaikat. Apja azonban üldözésére indult és elfogta, miután az első pásztor, akivel Dioscurus találkozott, nem árulta el Borbálát, de a második igen.

A provincia praefectusa, Martinianus elé vitték, aki kegyetlenül megkínoztatta, de Borbála hű maradt a hitéhez. Újabb és újabb csodák történtek. Éjszaka fénnyel telt meg a sötét börtön, sebei minden reggelre begyógyultak és a fáklyák, amelyekkel kínozni akarták, kialudtak, mielőtt hozzáérhettek volna a testéhez. Ruhátlanul kipellengérezték volna a város piacán, de a földből felszálló köd és az égből leszálló felhő ruhaként elfedte testét.

Végül lefejezésre ítélték. Apja maga hajtotta végre az ítéletet. Büntetésül, amikor hazafelé tartott, villám sújtotta halálra, és ,,elemésztette” a testét.^[7] Borbálát egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt, és sírja csodák színhelye lett.

A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól

Forrás: Wikipédia