Kilenc hosszú hétvége lesz – Jövőre hat szombaton kell dolgozni

Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken. A munkanap áthelyezések miatt ugyanakkor kilenc hosszú hétvége lesz 2018-ban. A rendelet alapján a jövő évi munkaszüneti napok körüli  munkarend úgy változik, hogy március 10-én, április 21-én, október 13-án, november 10-én,…

Itt a legmagasabb az adóék – Gyerekek nélkül agyonadóztatják a magyarokat

Stabilnak mondhatók a régió adórendszerei, a strukturális átalakítások korszaka már lezárult – jelentette ki H. Nagy Dániel, a Mazars szakértője a cég 2017-es Közép-kelet-európai Adóbrosúrájának bemutatásakor. Elmondta, hogy a régiós országok a forgalmi- illetve a fogyasztási adókra építik adórendszerüket. Innovatív módszerekkel már minden országban megpróbálják elvenni a levegőt az adócsalók elől – Magyarországon például bevezették…

Miből élünk? Egy középkorú orvos annyit keres, mint Szlovákiában egy pályakezdő kollégája

Éger: folyamatosan tárgyalnak az egészségügyi alapellátás pluszjuttatásáról     Folyamatosan, heti rendszerességgel, kemény tárgyalásokon egyeztet a kormányzat és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az egészségügyi alapellátásban dolgozók pluszjuttatásáról – mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában Éger István MOK-elnök. Felidézte: a kormányzat 2014-ben határozta el, hogy évi tízmilliárd forint pluszkeretet biztosít a területnek, ezt…

Támogatások – Százezer forint önkormányzati ajándékot kaphatnak a nyugdíjasok

Sok nyugdíjas nem tud róla, pedig attól függően, melyik önkormányzathoz tartozik, számos anyagi segítséget kaphat. Vannak olyan települések, ahol kedvezményes uszodabérletet adnak, míg máshol karácsonyi pluszpénz jár az idősebbeknek. Körbenéztük néhány fővárosi kerületben. Mutatjuk, hol milyen támogatásokat találtunk – írja a Pénzcentrum. Sokan nem tudnak róla, de az önkormányzatok saját hatáskörben dönthetnek arról, milyen élethelyzetekben…

A Mol Bányász Szakszervezet 2017. évi Küldöttgyűlése

A hétvégén tartotta két napos Küldöttgyűlését a MOL Bányász Szakszervezet. A rendezvénynek a siófoki Hotel Magistern adott otthont. A küldöttek az első nap előadásokat hallgattak, majd interaktív beszélgetéseken vettek részt. Az előadók között üdvözölhettük dr. Bauer Dávid MOL Magyarország HR igazgatót, Kordás László MASZSZ elnököt valamint Holoda Attila energetikai szakértőt. A küldöttgyűlés másnapján a küldöttek…

NAV: Már csak egy hét van a személyi jövedelemadó-bevallások leadására

Az idén először mindenkinek elkészítette a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetét, amit még egy hétig ellenőrizhetnek és egészíthetnek ki az adózók. Ha nem nyúlnak hozzá és elfogadják, akkor a tervezet május 22-én adóbevallásnak minősül – közölte a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli hírfolyamában. Kiss Péter András hozzátette:…

MASZSZ: a dolgozói szegénység leküzdésére béremelésekre van szükség

A MASZSZ elnöke kiemelte: az átlagkereseteket tekintve a visegrádi országok (V4-ek) között Magyarország az utolsó helyen áll. Az eseményen bemutatott kutatás szerint tavaly havi 88 619 forint volt az egy felnőttből álló háztartás létminimum értéke, míg a tipikusnak mondható, két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 256 995 forint. A felmérést a Policy Agenda a…

Julia Lezsnyeva: Graun opera áriák

A 2013-as első önálló lemeze után jelent meg a kiváló orosz szoprán harmadik önálló albuma. A barokk ma már kevésbé ismert nagyszerű zeneszerzőjének Carl Heinrich Graun opera áriáit vette lemezre. Graun több versenyművet, oratóriumot, szonátát és pl. II. Frigyes (aki a kor ismert fuvolistája is volt, nem „csak” uralkodó) számára több fuvolaversenyt is komponált, igazából…

Méh- és darázscsípés: mire kell figyelniük a munkáltatóknak? – Végzetes kimenetelű egészségkárosodást is okozhat

A Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya felhívást tett közzé a méh- és darázscsípés veszélyeivel kapcsolatban – írja a kamaraonline.hu. A méh vagy darázscsípés nemcsak könnyen múló, hanem végzetes kimenetelű egészségkárosodást okozhat, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi Főosztálya fokozott elővigyázatosságot kér a szabadtéren tevékenységet folytató munkáltatóktól és a munkát végző dolgozóktól – olvasható a felhívásban, amelynek szerzői…