A nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas 2001-2002-es magyar minimálbér-emelésnek legfeljebb csak csekély foglalkoztatási hatása lehetett . A hazai bérszínvonallal és a minimálbérrel kapcsolatos viták azóta sem értek nyugvópontra.
Utoljára 2001-2002-ben volt Magyarországon jelentős minimálbér-emelés. Az akkori átlagbér 30 százalékáról 50 százalékára emelte a kormány a minimálbér összegét. Ez nemzetközi összehasonlításban óriási emelésnek számít, hiszen a normális bértárgyalásokat működtető nyugat- és észak-európai országokban csupán az inflációközeli arányban (kicsit alatta vagy felette) szokott nőni évente a minimálbér. Hozzá kell tennünk, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO ajánlása e tekintetben a 60 százalék, amelyet az Európai Unió is elfogadott és általános célként fogalmaz meg!
Éppen ezért találta ezt a magyar emelést izgalmas esettanulmánynak 2015-ben publikált tanulmányukban két magyar kutató, Harasztosi Péter, az MNB munkatársa, illetve Lindner Attila, a Berkeley Egyetem akkor doktorandusza, azóta a londoni University College-ban tanít közgazdaságtant. A nemzetközi irodalomban ugyanis ugyanúgy heves viták folynak a minimálbér káros és hasznos következményeiről, mint a hazai szakmában. Egy ilyen radikális emelés hatásai talán egyértelmű következtetésekre adhatnak okot, hiszen azt kevésbé tudják ellensúlyozni más hatások, mint egy kisebb emelés esetében.
A nagy magyar minimálbér-emelés előtt természetesen a hazai liberális közgazdászok hangot adtak szokásos félelmeiknek, mely szerint egy ilyen emelésnek drámai következményei lesznek a foglalkoztatásra.
Az idő tájt még olyan erős médiabefolyással rendelkezett ez a szakmai közeg, hogy sokan tévesen máig úgy emlékeznek, mintha a 2001-2-es minimálbér-emelés valamifajta drámát okozott volna a magyar foglalkoztatásban.
A neoklasszikus közgazdaságtan ugyanis a munkapiacot hajlamos úgy tekinteni, mint bármely más termék piacát. Kereslet, kínálat, egyensúlyi ár van, és a piac helyesen áraz, ennyi. Ha ez az ár a megélhetési küszöb alatt van, ez szomorú helyzet, de adottság. Egyes neoklasszikus közgazdászok között egyszerűen azt gondolják, hogy a minimálbér intézményét el kell törölni. Meghatározó liberális magyar közgazdászok is ezen a véleményen vannak. Szerencsére a heterodox közgazdaságtan ennél sokkal dinamikusabban, komplexebben – és ami a legfontosabb – pro-szociálisabban gondolkodik. (Erről itt olvashat többet.)
Mivel a hazai bérszínvonallal és a minimálbérrel kapcsolatos viták azóta sem értek nyugvópontra, érdekes lehet felidézni, milyen következtetésre jutott Lindner és Harasztosi tanulmányukban.
Azt találták, hogy a nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő mértékű magyar minimálbéremelés „legfeljebb csekély” foglalkoztatási veszteséget okozott!
Elemzésük szerint ennek részben az volt az oka, hogy a vállalkozások a költségeik emelkedését tovább tudták hárítani a fogyasztóikra.
Mindehhez hozzátehetjük, hogy egy ilyen csekély mértékű foglalkoztatási veszteség egyáltalán nem dráma. Észak- és Nyugat-Európában erre úgy gondolnak, hogy munkavállalókat felszabadítanak a megélhetést nem biztosító alacsony bérezésű munkahelyekről. Tudjuk, hogy tele van a gazdaság betöltetlen álláshelyekkel egyre magasabb béreken. Egy jó átképzőrendszer tehát mindenkor biztosíthatja, hogy a kizsákmányoltan alacsony béreket fizető vállalkozások helyett a gazdaság fejlődésével a munkavállalók az egyre magasabb bérezésű munkahelyeket foglalhatják el. A magasabb béreik pedig a keresletet is növelik, új munkahelyeket hozva létre másoknak.
Forrás: ujegyenlőség.hu
