“A hatalom a tőke oldalára állt”

– A Magyar Szakszervezeti Szövetség bármelyik vezetőjével beszélgettem az utóbbi hetekben, kisebb vagy nagyobb gondokat mindegyikük látott a szervezet háza táján. Az elnök szerint mi a baj?

– A törvényszék 11 hónappal ezelőtt mondta ki hivatalosan az MSZOSZ és az Autonómok egybeolvadását, tehát nem egészen egy évesek vagyunk. Az idő rövidsége mellett az is nehezítette a munkánkat, hogy a működésünket meghatározó alapszabály három szakszervezeti tömörülés egybeolvadásáról, három szakmakultúra összeegyeztetéséről szólt, ám végül ebből csak kettő lett, s itt maradtak az egyesüléstől visszalépett SZEF-nek megfelelő szerkezeti elemek is. Május 5-én kongresszusra készülünk, ilyenkor törvényszerűen előkerülnek az ebből fakadó gondok, és lesz lehetőség a változtatásra is.

– Azonkívül, hogy az elnök mellett két alelnökkel számol az alapszabály, mi az, amiben nehézséget okoz ez a helyzet?

– Szakmai ágazati tagozatokat hoztunk létre, de a közszférában egyes területeken csak egy szervezetünk van, mert a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának tagjai végül nem csatlakoztak. Példaként említhetem az oktatást, ahol a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet az egyetlen hozzánk tartozó tömörülés. Racionálisabb szerkezetet kell kialakítanunk, hogy rugalmasabb lehessen a munkánk.

– Az utóbbi hetek vitáiban felvetődött, hogy a MASZSZ és általában a konföderációk felső vezetése rosszul csinálja a dolgát, de alul jól működnek az alapszervezetek. Mások szerint alul is baj van. Melyik állítás az igaz?

– Ezeket a szinteket nem lehet külön kezelni, csak akkor tud hatékonyan működni a szakszervezet, ha az országos vezetésben és az alapszervezetekben is felkészült vezetők tárgyalnak a munkáltatókkal. Szeretném, ha új arcok jönnének, ha lennének belső viták az elképzelésekről. Képzések indítását tervezzük, meghívunk rájuk a közélet iránt érdeklődő külső embereket is, hogy felmérjük, ők milyen feladatokat tudnának vállalni a munkahelyi viták rendezésében. Ugyanakkor a helyi vezetők felkészítése csak eszköz ahhoz, hogy jó választ tudjunk adni az alapkérdésre, ami úgy hangzik: ha a munkás Nyugat-Európában meg tudja venni a béréből azt a terméket, amit előállít – legyen az akár egy Mercedes -, nálunk miért nem? Ugyanolyan eszközzel ugyanazt a terméket gyártja, csak sokkal kevesebb bér kap érte. Ezt a különbséget kell felszámolni.

– A versenyszférán kívül az államtól is ki kell harcolni a magasabb béreket.

– Minden szinten szorosabbra kell fűzni a közszféra szakszervezeteivel az együttműködést, csak közösen érhetünk el eredményeket. Ami pedig a nem szakszervezeti tagokat illeti: egyetemi városokban most indulnak olyan programjaink, ahol szakszervezeti tisztségviselők találkoznak egyetemistákkal. Szeretnénk megtudni, mit gondolnak a jövő munkavállalói a szakszervezetekről, és pozitív benyomásokat akarunk bennük kialakítani. A próba napokon belül Győrben lesz, és ha tartalmas beszélgetés alakul ki a két csoport között, akkor további városokban folytatjuk az ilyen találkozókat. Meg akarjuk ismerni a fiatalokban a szakszervezetekről élő képet, hogy ha kell, változtatni tudjunk rajta.

– A képzésekhez sok pénz kell, a 300 forintos tagdíjak ezt nem fedezik. Igaz, hogy az államtól az országos érdekegyeztetésben való részvételért kapott 130 millióból kénytelenek kisegíteni a tagszervezetek működését?

– Nem, ezt a pénzt szakértői anyagokra fordíthatjuk és területi feladatokra – megyei szinten ugyanis jogsegélyszolgálatokat működtetünk. Szigorúan ellenőrzik ennek elköltését, nem is tehetünk másként. A 300 forint pedig lehet, hogy nekünk kevés, de van, akinek sok is. Többen mondják, hogy adnának többet, ha látnák, mit kapnak érte. Átláthatóvá kell tenni a költségvetésünket, és folytatni kell a tavaly megkezdett ésszerűsítést, amivel már néhány hónap alatt költségmegtakarítást értünk el.

– Szó van a tagdíjak emeléséről?

– Ha lesz olyan program, amire bátran kérhetünk emelést, akkor a szövetségi tanács erről is dönthet.

– Az is felvetődött az utóbbi hetek vitáiban, hogy folytatódik a szakszervezeti vagyon felélése. A MASZSZ-ban is fogy ez a háttér?

– A MASZSZ megalakulása óta következetes, költségkímélő, szigorú költségvetésünk van. Ennek kiindulópontja a vagyon megőrzése, növelése.

– Még az MSZOSZ adta el a balatonfüredi üdülőt, az érte kapott 1 milliárd forintból valóban csak 400 millió van meg?

– Ez igaz, de az én elnökségem alatt megállt a csökkenés.

– Mekkora most a konföderáció vagyona?

– Minden megyében van valami vagyon. Sokfelé saját iroda, irodaépület, Salgótarjánban egész irodaház van a városközpontban, 23 bérlővel.

– Van összesítés a vagyonról?

– Benne van a vagyonleltárban, de piaci értéket nem tudok mondani.

– Milliárdok?

– Igen.

– A Népszava is beszámolt róla, hogy folytatják a létminimum számítást, amit azután kezdtek támogatni, hogy a KSH 2015 nyarán bejelentette, nem készít többé ilyen összesítést. Miért fontos ez?

– Mert közép és hosszú távú stratégiai céljaink meghatározásában tovább kell lépnünk. A dolgozói szegénység felszámolásával kapcsolatos eddigi legfontosabb követelésünk megvalósul, hiszen a minimálbér idei emelése után a már elfogadott jövő évi lépéssel a legalacsonyabb nettó jövedelmek 2018-ban elérik a létminimum szintjét. Amikor megfogalmaztuk, hogy létezik dolgozói szegénység, ennek alapja a KSH létminimum számítása volt, de az állami statisztikusok – szerintünk egyértelműen politikai döntés nyomán – megszüntették a felmérést, mert el akarták gáncsolni a dolgozói szegénység felszámolásának szakszervezeti stratégiáját. Átvettük a feladatot, tavaly megcsináltuk és az idén is meg fogjuk csinálni.

– Nehezen jut hozzá a számításhoz elengedhetetlen adatokhoz a MASZSZ által felkért Policy Agenda. Biztos, hogy elkészül a létminimum számítás?

– A KSH idén nem túl készséges, de meg fogjuk csinálni, mert az a célunk, hogy folyamatosan vizsgáljuk, hogyan valósult meg a tavaly aláírt bérmegállapodás. Ha a makrogazdasági számok nem a tervek szerint alakulnak, akkor be kell avatkozni, és ha a pontos képhez szükséges adatokhoz másként nem jutunk hozzá, akkor közérdekű adatigényléssel kikérjük ezeket. A létminimum a legalacsonyabb jövedelmek szintjét mutatja, de az is kérdés, mi van e fölött. Ezt is vizsgálni akarjuk, mert az a következő nagy kihívás, hogy a bértorlódást hogyan lehet kezelni. Csatába indultunk a munkahelyeken, hiszen a központi bérmegállapodással munkahelyi és ágazati szintre tolódott az egyeztetési kényszer. Az állami közszolgáltató cégeknél már van eredmény, most az önkormányzati vállalatokkal vagyunk tárgyalásban, még nem mindenhol sikerült eredményt elérni. Ezeknek a vitáknak a megoldása hosszú folyamat lesz és nem is állhatunk meg itt, hiszen a V4 országok közt még a mostani jelentős minimálbér és garantált bérminimum emelésekkel is az utolsók vagyunk az átlagjövedelmeket nézve.

– A minimálbér után az átlagbér emelése következik?

– Új stratégiai célt tűzünk ki, a középosztályt, benne a szakmunkás réteget kell megerősíteni, ezért akarjuk összerakni a társadalmi minimum feltételeit, módszertanát. Ez a létminimum, vagyis a megélhetés mellett már a kulturális, szabadidős igények kielégítésének fedezetét, illetve egy nyaralást is tartalmazza.

– Földiák András, a SZEF vezetője minap arról beszélt, hogy a létminimum számításba szívesen bekapcsolódnának. Tavaly először fordult elő, hogy a versenyszféra 3 szakszervezete együtt adta be béremelési javaslatát. Javul az együttműködés a konföderációk között?

– Egyértelműen, és ez a jövő. Nem tavaly, hanem már 2015-ben egységes stratégiát tettünk a kormány elé, ami a vártnál később, de megvalósult. Már akkor hároméves bérmegállapodást akartunk, ami sokkal kisebb feszültséggel járt volna, és nemcsak a munkaadóknak kellett volna lépni, hanem ehhez társult volna egy szja csökkentés is. Ezt a kormány akkor nem vállalta be, ezért nem is írtuk alá, de változatlanul azt mondjuk, hogy egyszámjegyű adóban kellene gondolkodni az átlagkeresetek környékéig és azon is el kellene gondolkodni, hogyan lehetne visszaadni a minimálbért kereső embereknek a 2010 előtti adójóváírást, ami növelné a belső fogyasztást és tovább segítene a dolgozói szegénység felszámolásában. Tehát a felső bérkategóriákban is lépni kell és az állam szerepe itt is megkerülhetetlen.

– Katalizátor a MASZSZ a konföderációk közötti együttműködésben?

– Azért ezt nem lehet így kijelenteni, inkább azt mondom, elődünknek, az MSZOSZ-nek a bérharc volt az egyik legfontosabb területe és mi is ezt a vonalat visszük tovább. Kétségtelen viszont, hogy lényegesen erősödött a konföderációk közös gondolkodása.

– Mindenki elismeri, hogy sok ennyi szakszervezeti szövetség egy ekkora országban. Az újabb összevonások irányába mutató lépéseket mégsem látni.

– Mi megtettük az első lépést, rögös utakon, szakmai viták sorozatán át jutottunk el az egyesülésig az Autonómokkal. Ha bárki ilyenbe kezd, először a szakmai elképzeléseket kell egyeztetni, s csak ha ebben már egyetértés van, utána lehet összeolvadásban gondolkodni. Ehhez idő kell, de minden konföderáció pontosan tudja, hogy addig is kizárólag egységes fellépés hozhat eredményt.

– A kormány fenntartaná a megosztottságot…

– Ahogyan a munkáltatók is. Ha megnézzük a törvényalkotást, a hatalom a tőke oldalára állt. Ezt látjuk a Munka törvénykönyve és a sztrájktörvény esetében, a munkavédelmi ellenőrzések gyengülésében. Durván elmozdult a mérleg nyelve a munkáltatók felé.

– Hogy ezek a kérdések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának napirendjén vannak, az csupán porhintés a választások előtt?

– Már 2014-ben az év végi bérmegállapodás záradékában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt írta alá, hogy tárgyalásokat kezdenek ezekről a kérdésekről. Azóta sem jött létre megállapodás, született jogszabály. A rugalmasabb nyugdíjrendszer ügyében ugyan vannak egyeztetések, de ezek a 2015-ös tárgyalások folytatásai, új mandátumot nem kapott a kormányoldal, pedig nélkülük nincs előrelépés.

– A május elejére tervezett kongresszuson új program születik?

– Új program akkor születhet, ha tudjuk, milyen társadalmi gondok feszítenek és látjuk, mire képesek ma a szakszervezetek, hogy választ adhassanak ezekre a kihívásokra. Ezért a múlt héten belekezdtünk egy problématérkép összeállításába. Mélyinterjúk készülnek ágazati szakszervezeti vezetőkkel arról, hogy mit tartanak saját területük legnagyobb problémájának, milyenek a bérviszonyaik és milyen a munkahelyi légkör, hol kellene javítani, szerintük mit tehet a konföderáció. Mellette online kérdőívet készítünk a szakszervezeti tisztségviselőknek is. A két csoport válaszaiból összeáll majd, milyen Magyarországon a munkavállalók helyzete, hol kell azonnal beavatkozni, mik a legfontosabb gondok. Ennek a munkának az eredménye a kongresszuson már meglesz. A tapasztalatokból összeállítunk egy Fehér könyvet, ami azért fehér, hogy bármelyik választásokon induló párt beépíthesse a programjába a benne foglalt feladatokat. Magyarul: megfogalmazzuk, hogy milyen elvárásaink vannak a parlamenti választáson induló pártokkal szemben. Az alapelveinkkel – mint a szolidaritás, esélyegyenlőség, demokrácia, hazafiasság – mindenesetre egyet kell érteniük. Ha ezek mentén szerveződnek, kapnak egy “menüt”, hogy mi a magyar dolgozók elvárása a pártokkal szemben.

– Jelentkeznek a pártok?

– Mi szervezeti együttműködést nem vállalunk pártokkal, de ha van olyan programalkotás, ami a dolgozók helyzetének javítását szolgálná, ahhoz a háttéranyag összeállításában szívesen segítünk.